180 éve született Nicolae Grigorescu

Articol disponibil în: Magyar Română

Nicolae Grigorescu a modern román festészet alapítói közétartozik, őt követik Ion Andreescu és Ștefan Luchian. A festő annak a fiatal művészgenerációnak a szimbólumává vált, akik a XX. század első évtizedeiben a román szellemiség értékeit igyekeztek azonosítani és bemutatni.

Nicolae Grigorescu 1838 május 15-én született a Dâmbovița megyei Pitaru faluban, Ion és Ruxandra Grigorescu hetedik gyermekeként. Testvérei közül Mariát festette le amint egy szófán ülve varr. A festmény a Román Akadémiai Könyvtárban található.

A Grigorescu család Filip Lenș uradalmán lakott, a Suta patak partján elhelyezkedő Strâmbeanu faluban. Ion Gigorescu, az apa, 1843-ban elhunyt, Ruxandra és gyermekei Filip Lenș Clopotari-i kertjébe költöztek, Bukarestbe, ahol ma egy gyermekkórház működik. Egy idő után a család egy rokonához költöztek a Cărămidarilor külvárosi negyedbe, ahol kevéssel beérték és szerényen éltek.

Nicolae inasként dolgozott Anton Chladek festő műhelyében, de ezt megelőzően több más festőnél is megfordult. Idővel Nicolae maradt a család egyetlen fenntartója. Tíz éves korában szentképfestő inasnak került Anton Chladek műhelyébe. A mester által készített miniatűrökből inspirálódott, az inaskodást követő közvetlen időszakban szentképein megőrizve a könnyed, elbűvölő és finom színeket.

Grigorescu igyekezett egy megfelelő képletet találni a klasszicizmus és a hagyományos ikonográfia ötvözésére, elődi útját követve. Húsz éves korára túlszárnyalta Anton Chladeket, Gheorghe Tattarescut vagy Constantin Leccat, a klasszicista megújulás támogatóit a XIX. századi Romániában.

Agapia-i tevékenysége nyomán figyelt fel rá Mihail Kogălniceanu politikus. Így jutott egy ötéves párizsi ösztöndíjhoz 1861 őszétől kezdődően. Az életrajzírók ellentmondásos elemzése szerint beiratkozott az École nationale supérieure des beaux-arts-ba (szépművészeti főiskola). Az újfajta kifejezésmódok keresésének korszakában csatlakozott a Barbizon-i festőkhöz a realizmust, majd az impresszionizmust követve. Tájképfestői elhívását követve mindennél jobban vonzódott Barbizon faluhoz, amely az akkori időkben Millet, Courbet és Rousseau újító művészetének köszönhette hírnevét. Barbizon fénykorának emblematikus személyiségei Camille Corot, Charles Francois Daubigny és mások.

1877- 1878- ban Sava Hențiaval, Carol Popp de Szathmárival és G.D. Mireaval együtt részt vett a román függetlenségi háborúban. „Háborús festőként” megörökítette a fronton töltött időket. Az itt készült skiccek nagyobb kompozícióhoz szolgáltak alapul.

1879- 1890 között főleg Franciaországban dolgozott, majd hazatérve több személyes kiállítása volt 1891- 1904 között az Athenaeum épületében. 1890-től Câmpina-ban állapodott meg, ahol rusztikus témáknak szentelte munkásságát, parasztasszonyokat, ökrösszekereket, poros falusi utakat és román jellegzetességű tájakat festett. 1899-ben a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává vált.

Grigorescu tizennyolc évig élt együtt Maria Dáncs nevezetű élettárásával, a viszony hivatalosítására nem került sor, mert a festő közben 1907 július 21-én elhunyt. A műhelyében ravatalozták fel, szerény koporsóban. „Grigorescu közönyösen feküdt ott a falon lógó festményei között. Míg a papot vártuk, gondoltam megnézem a helységeket, amelyekben élt. Az utolsó ajtó mögött megláttam gyermekének az anyját, feketébe öltözve, szomorúan… Grigorescu utolsó perceiről érdeklődtem, ő remegő ajkakkal válaszolt. Barna hajával, szabályos arcvonásaival, fekete szemeivel, apró kezeivel a festményeken megjelenő parasztasszonykára emlékeztetett, különösen a Tavasz c. festményből”- Nicolae Petrașcu