A Könyv és Szerzői Jogok Világnapja

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

 

Talán kevesen tudják, hogy április 23-a a Könyv és a Szerzői Jogok Világnapja, amelyet 1995-ben az UNESCO javaslatára vezettek be az olvasás ösztönzése, a könyvkiadás és a szerzői jogok támogatása céljával.

Rövid történelem

Az ünnep eredete Spanyolországban gyökerezik, ahol a könyvárusok április 23-án tisztelegni akartak nemzeti írójuk, Miguel Cervantes előtt, halálának évfordulóján.

Első alkalommal 17 évvel ezelőtt ünnepelték hivatalosan ezt a napot világszerte, könyvkiállításokkal és nyilvános felolvasással, az olvasást népszerűsítendő. 2001-ben Madrid lett a könyv első világfővárosa, idén ez a szerep Bangkoknak jut.

Irina Bokova, a „Könyv és Szerzői Jogok Világnapja” 2013 igazgatója elmondta, hogy az ünnep lehetőséget nyújt a szerkesztői sokszínűség előmozdítására és a szellemi tulajdon védelmére. Felhívást intézett a változások fölötti elgondolkodásra, amelyek egyre több digitális könyv megjelenésével merülnek fel, biztonságosabban és könnyebben szállíthatók, bárhol elérhetők, amelyek azonban nem veszélyeztetik a klasszikus könyveket.

Romániai vonatkozás

A Kormány által 2005-ben kiadott rendeletet követően, Romániában minden év április 23-án a „Könyv és Szerzői Jogok Világnapjával” párhuzamosan megünneplik a „Romániai könyvtárosok napját”.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy