Jobb börtönlakónak lenni, mint tisztességes embernek?

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

 

Az országot vezető politikusok általános őrületének lehetünk tanúi. A vezetők nagyon akarnak változtatni. Mindent meg akarnak változtatni. Törvényeket, rendeleteket, az Alkotmánybíróság pedig mindjárt magát az Alkotmányt is alkotmányellenesnek nyilvánítja.

Úgy tűnik, egyfajta abszurditásba léptünk. A börtönlakók fontosabbak a PSD- ALDE- RMDSZ vezetőinek, mint a becsületesen élő és dolgozó emberek, akik tisztességesen befizetik adóikat, hogy ebből az adóból a kormánykoalíció 5 és 8 euró között fizessen minden börtöntölteléknek a fogságban töltött évekért.

De vajon gondolnak-e vezéreink arra, hogy nekünk, becsületes embereknek is kellene fizetniük, amiért itt maradunk az országban, ahol mindennap jobban elcsúszik valami, ahol úgy tűnik, jobb börtöntölteléknek lenni, mint tisztességes embernek? Az országban, ahol a törvények egyik napról a másikra megváltoznak, eltűnik a bűncselekmény fogalma, lophatsz, gyilkolhatsz, erőszakot követhetsz el kedved szerint, mert ha az ő javaslataikat követve egy év alatt nincs feljelentés ellened, akkor szabad vagy? Megáll az ész!

Korrupció? Mi a korrupció? Létezik ilyesmi Romániában? Ugyanezen vezetők szerint nem más mint a függvény része, mintha nem tudná mindenki, hogy egy kórházi felvételnél, egy szerződés megkötéséhez, bármerre lépsz, kenőpénzt kell adnod. Nem foghatsz egy vállalkozásba, mert az adótörvény egyik óráról a másikra megváltozik, távolról sem a vállalkozó előnyére.

A kórházakban, a közigazgatásban, pénzügyi területen, mindenütt úszunk a korrupcióban. Vezetőink pedig a szemünkbe hazudnak, mondva, hogy ilyesmi itt nem létezik. Egy rossz viccnek vagyunk a szereplői.

És tudják, miért történhet meg mindez? Mert mi a tisztes polgárok hagyjuk megtörténni. Mert letargiába estünk és közel vagyunk, hogy megadjuk magunkat a mindennapi hazugságnak, amit lépten-nyomon a tévé, az internet sugároz felénk. Mert nem vagyunk polgárilag aktívak, megelégszünk a magunk kis világával, visszahúzódunk, hogy ne zavarjunk senkit. Mert hagyjuk őket dönteni és cselekedi helyettünk.

De elfelejtünk egy dolgot. Ott a mi kis sarkunkban, magányosan is hatnak ránk ezek a dolgok. A jövőnk nem lehet a tét. nem vagyunk egy olyan ország, ahol 20.000 fogvatartott többet számít, mint 18 millió becsületes ember. Nem vagyunk egy olyan ország, ahol életstílusunk a lopás, a lekenyerezés, a korrupció. Nem ilyenek vagyunk egyáltalán.

Olyan emberek országa vagyunk, akik méltó módon, becsületesen akarunk élni, és akiket megtisztelnek! És az elsők, akiknek tisztelniük kellene minket, azok a vezetőink. És ha nem ezt teszik, nem érdemelnek meg minket.

D.E.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy