Kiskorút tettek utcára a bentlakásból mert nem vett részt egy vallásos eseményen

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Január 9-én művészeti iskolában tanuló kiskorú diáklányt raktak ki mínusz 15 fokos hidegben a székelyudvarhelyi Református Diákotthonból. A teljességgel ördögi gesztust a bentlakást vezető Dobai László lelkész református hajtotta végre. Hivatalosan a lelkész, aki láthatóan viselkedési gondokkal küzd, azért rakta ki a diáklányt, mert az nem tartotta be a bentlakás időrendjét. A diáklányt Porsche Éva, a Palló Imre művészeti iskola igazgatónője szállásolta el azon az estén. Utólag a lány édesapjának sikerült egy másik bentlakásban elhelyeznie a lányát. Az apa elmondása szerint azért történt ez az elképzelhetelen visszaélés mert a lány nem vett részt egy december végi vallásos rendezvényen betegség miatt. Hasztalanul mutatta fel az ovosi igazolást a lelkésznek, ez azt mondta, csak akkor nézné el ha a lány kórházban feküdne. „Még ha halálraítélt is valaki, betegség esetén elhalasztják a kivégzést, de ebben a bentlakásban Dobai László szabja a törvényt” nyilatkozta a lány apja. Az apa minden lehetséges intézménynél feljelentést tett a gyermeket ért bántalamzó magatartás miatt, ám nem hiszi, hogy az ügyben megoldás szülessen, mert a lekésznek sok kapcsolata van és az ügyet elsimítják.

Szomorú, hogy Hargita megyében egy magyar lelkész ilyen bántalamazóan viselkedik egy magyar gyermekkel szemben. Ha ezt egy román pap teszi meg egy román gyermekkel, másnap készíthette volna a csomagjait és elköltözzön más vidékre a nép haragja elől. Hová lett a magyarok összetartása? Mintha ezelőtt összetartóbbak lettek volna, különösen mikor a gyermekeikről volt szó? Szomorú ami történik…

Iosub Robert

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy