2019-ben remek alkalmak adódnak megyénk bemutatására mind országos, mind nemzetközi szinten

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Ebben az évben több alkalmunk is lesz bemutatni Hargita megyét, úgy országos, mint nemzetközi szinten, ezért fontos milyen benyomással távoznak megyénk látogatói, foglalkoztatja a megyei tanácsot.

Ezeket a kérdéseket az intézmény február 28-án tartott rendes ülésén vitatták meg, a napirenden szereplő utak rehabilitációjával és a nemzetközi kapcsolatok témájával együtt.

A régió a június 1-ján esedékes pápalátogatás történelmi eseményére készül. A Hargita megyei közösség számára ez az esemény nagy jelentőséggel bír, ahogy Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke többször is elmondta, hogy a rendezvények megszervezése a legnagyobb kaláka a régióban. Bodó Márta és Oláh Zoltán, a pápa csíksomlyói látogatását szervező csapat sajtófelelősei jelen voltak az ülésen és közvetítették Jakubinyi György érsek köszönetét az esemény jó szervezéséért tett lépésekért.

A testület megszavazta a 127-es jelzésű megyei út beavatkozási munkálatainak engedélyét (DALI). A Gyergyóditró és Gyergyótölgyes közötti, közel 22 kilométeres szakasz felújítását, a tervek szerint, négy szakaszban írják ki közbeszerzésre. Borboly Csaba elmondta, fontos a két térség összekötése, és hogy Hágótő lakói jó úton jussanak el Gyergyótölgyesre. A megyei tanács elnöke ugyanakkor kiemelte, a teljes út felújítása 50 millió lejes beruházás, és szükség van a községvezetés segítségére is, hogy tudjanak kormánytámogatást lehívni a munkálatokra. Mint említette, az Országos Helyi Fejlesztési Programban (PNDL) korábban elutasították a pályázást. A beruházásról még több információ a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon olvasható.

A hét végén, március 1- jén és 2-án megrendezésre kerül a Farsangtemetés ünnepe, amelynek idén Csíkszentdomokos ad otthont, fontos személyiségek és nem kevesebb, mint 30 újságíró részvételével. A vendégek fogadásába bevonják a megyei tanácsosokat is, hogy a vendégek minél jobban érezzék magukat és örömmel térjenek vissza. Borboly Csaba megemlítette, hogy a megyei tanács által szervezett nemzetközi tevékenységekbe bevonják a megyei tanácsosokat is, erre nézve munkacsoportok is alakulnak.

Egyed Árpád megyetitkár nyugdíjba vonulása alkalmából elismerését fejezte ki a jó együttműködésért, és közölte, hogy ezentúl a tudományos munkának szenteli idejét. A megye főtitkári tisztségét Vágássy Alpár vette át.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy