450 gyümölcsfa csemetét ültettek el a vallásszabadság évfordulójára

0

Articol disponibil în: Magyar Română

A Szentábrahámi Unitárius Egyházközség szervezésében, Hargita Megye Tanácsa, valamint alárendelt intézménye, a Vidékfejlesztési Egyesület támogatásával, illetve a Szentábrahámi Gazdaszövetség, Szentábrahám Polgármesteri Hivatala és a Benedek Elek Általános Iskolával közösen szombaton, november 3-án összesen 450 őshonos gyümölcsfacsemetét ültettek el. Hatos György, székelykeresztúri kertészmérnök szakmai irányításával a papi kertben elültetett facsemetékkel a vallásszabadság 450. évfordulójára emlékeznek. Berei István lelkész szerint, aki fát ültet az élni akar, illetve értéket akar hátrahagyni az utókornak, hiszen a facsemeték elültetésével az emlékállítás mellett a jövőbe vetett hitünket és megmaradásunk reményét erősítjük. A Szentábrahámon élő családok a családjaiknak ültették el a csemetéket egy közös helyre, amely a közös összefogás eredménye is egyben.

Az eseményen jelen volt Bálint Benczédy Ferenc, unitárius püspök, Berei István lelkész, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bíró Barna Botond, alelnök, Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója, Lőrinczi Lajos esperes, Kolumbán Dávid megyei tanácsos, Simó Dezső Szabolcs polgármester, Majthényi Tamás a Győr-Moson-Sopron megyebeli Halászi település polgármestere, valamint a község lakói és a szomszéd települések lelkészei és hívei.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint történelmi egyházainknak nagy szerepe van településeink fejlesztésében és hagyományaink továbbörökítésében. „Jó volt látni a kalákát. Örülök, hogy történelmi egyházaink is részt vesznek a vidékfejlesztésben. Ezért hoztuk létre a történelmi egyházainkat támogató programunkat, hiszünk benne, hogy az egyháznak nagy ereje van a közösségek összekovácsolásában és hozzájárulhatnak a vidékfejlesztéshez. A közösségi kertnek köszönhetően az őshonos gyümölcsfajtákat is sikerül megmenteni” tette hozzá Borboly Csaba.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint a facsemeték elültetésével a múltnak állítunk emléket, de a legfontosabb, hogy a jövőbe tekintsünk. Mint mondta, ahogyan az elültetett csemeték hosszú évek odafigyelése, gondoskodása nyomán adnak árnyékot, teremnek gyümölcsöt, úgy a mi életünkben is hosszú évekre kell terveznünk annak érdekében, hogy gyerekeinknek, az elkövetkező nemzedéknek jövőt biztosítsunk.

Berei István lelkész ugyanakkor köszönetet mondott a támogatók mellett mindazoknak, akik az esemény jó lefolyásában közreműködtek, Mátéfi Domokos és Kerestély István gondnokoknak, a Szentábrahámi Unitárius Nőszövetségnek, akik kürtős kaláccsal készültek, Nagy László, Szőcs Béla, Szabó Dezső vállalkozóknak, valamint a faluközösség lakóinak, hogy megtisztelték az eseményt és komolyan vették annak üzenetét, ezzel is megmutatva a közösség erejét, akik a szabadság, megmaradás érdekében tudnak együtt dolgozni egy szép jövőért.

Közös evéssel és énekléssel ért véget az esemény.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy