Jóváhagyták Csíkszereda megyei jogú város költségvetését

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Csíkszereda Megyei Jogú Város ez évi költségvetéséről és a közvilágítási szolgáltatás kiszervezéséről, döntött keddi, 2021 április 20-i rendkívüli ülésén az önkormányzati testület. Az ülés kezdetén esküt tett a testület két új tagja is.

Két új képviselő foglalhat helyet mostantól a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületben. A Kálmán Dénes halála miatt megüresedett képviselői széket Varga Csaba-Pál foglalja el. Az időközben alprefektusnak kinevezett Ţepeluş Marius helyett pedig Erős Maria lesz a Nemzeti Liberális Párt képviselője a testületben.

„Jó beruházások és jó programok kellenek ahhoz, hogy fejlődő, közösségileg erős Csíkszeredában éljünk. Erre alapszik a költségvetésünk is” – fogalmazott Korodi Attila polgármester, rámutatva arra, hogy a központi büdzsé késedelme miatt csak nyolc hónap maradt a helyi költségvetés megvalósítására.

A város fejlesztésekre, beruházásokra és a közösségi életet erősítő programokra összpontosító 2021-es költségvetését egyhangúan fogadta el a testület, két módosító indítvánnyal együtt Bevételi oldalon 241,71 millió lejjel számol a város, kiadási oldalon pedig ennek az összegnek a közel hatvan százalékát (139,83 milliót) fejlesztésekre fordítják. A fennmaradó 101,88 millió lej a fenntartási költségeket fedezi. A participatív költségvetés az idei büdzsé legnagyobb újdonsága.

Harmadik pontként a közvilágítási szolgáltatások kiszervezésének jóváhagyása került napirendre. A 2017-ben a helyi Electric-Inst Kft.-vel kötött szerződés nemsokára lejár, ezért új közbeszerzési eljárás elindítására van szükség. Ennek a folyamatnak első lépéseként a testület elfogadta a kiszervezést megalapozó tanulmányt és a tenderfüzetet, a szervezési és működési szabályzót. Mindhármat a Tigra-Will Kft. dolgozta ki.

A tanulmány alaposan megindokolja a szolgáltatás kiszervezésének szükségességét. Vázolja a közvilágítás jelenlegi rendszerét, annak gazdasági-pénzügyi helyzetét. Javaslatokat fogalmaz meg a korszerűsítésre, hatékonyabbá tételre és bővítésre vonatkozóan.  A tanulmány értelmében a szolgáltatás összértéke, öt évre vonatkozóan 4.061.500 lej, ÁFA nélkül.

A becsült értékek alapján a közvilágítási rendszer működtetése évi 740 ezer lejbe kerülne.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy