Felhívás a turistákhoz és helyi lakosokhoz, hogy ne szemeteljenek a Békás szoros- Nagyhagymás Nemzeti Park területén

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

A Békás szoros- Nagyhagymás Nemzeti Park adminisztrációja felhívást intéz az idelátogató turistákhoz és a helyi lakosokhoz egyaránt, hogy a hulladékot csak az arra kijelölt helyre dobják és nyilvánítsanak tiszteletet ez iránt a Romániában egyedi térség iránt.

Hegyi Barna, a Békás szoros- Nagyhagymás Nemzeti Park vezetője elmondta, hogy a problémát nemcsak az átutazó turisták jelentik, akik a szemetet szétdobálják a szorosban és a Gyilkos tónál, hanem a helyi lakosok és vállalkozások is, akik a háztartási hulladékot különböző helyekre rakják le.

Hegyi Barna arra kéri a Békás szorosba és Gyilkos tóhoz látogató turistákat, hogy a szemetüket vigyék a hátizsákban addig, míg nem találnak egy kukát, és ne dobálják szét az erdőben, semmiképpen se dobják ki a kocsi ablakán.

A Nemzeti Park vezetője elmondta, hogy a felelősség részben a helyi hatóságokat is terheli, mert nem helyeznek ki megfelelő mennyiségű kukát a közterületre, de elismeri, hogy ezeket azért nem lehet méterenként sem kihelyezni, mert „nem néz jól ki”.

Egy másik probléma az, hogy a helyi lakosok a védett terület különböző részeire hordják ki a hulladékokat, a Park munkatársai, csendőrök, önkéntesek és a szociális támogatást élvezők időnként takarítást kénytelenek végezni. Példaként hozta fel a volt alagút környéki szakadék esetét, ahonnan alpinista felszerelés felhasználásával távolították el a szemetet, vagy a Békás patak medréből 20 zsák műanyagpalackot szedtek össze.

Hegyi Barna szerint egyes cégek, különösen a közétkeztetéssel foglalkozók, nagyon kis mennyiségű hulladék elvitelére kötnek szerződést, a maradék szemetet pedig a közterületi kukákba, vagy az erdőbe dobják.

Hegyi Barna azt üzeni a találomra szemetelő helyi lakosoknak, hogy gyakorlatilag ebből a természeti területből élnek, az idelátogató turisták nem szemetet látni jönnek.

Hegyi Barna abban reménykedik, hogy a kihelyezett térfigyelő kamerák megállítják ezt a jelenséget, a szemetelőket 10.000 lejes pénzbírság fenyegeti.

A Békás- szoros- Nagyhagymás Nemzeti Park a Nagyhagymás hegységben található, Hargita és Neamt megyék területén, 7000 hektár a területe, ritka növény- és állatfajoknak ad otthont, Közép- és kelet Európa kevés vízgyűjtő tavainak egyike itt található, lenyűgöző szépségű rétekkel, Európa egyik legimpozánsabb mészkő szorosa.

Forrás: Agerpres

 

 

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy