Bűnügyi eljárást eredményezett a kalandozás a két gyergyóalfalvi fiatalnak

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Illusztráció

Két, jogosítvánnyal nem rendelkező sofőrt, akik közül az egyik ittas állapotban volt, fogtak el a rendőrök Gyergyószentmiklóson. Mindketten ugyanazzal a hamis rendszámú személygépkocsival közlekedtek, szerre. Míg a rendőrök az elsőt próbálták elfogni, a második megpróbált elmenekülni, ugyanazzal az autóval, de őt is elkapták.

2021 január 11/12-én éjjel 00 óra 25 perc körül Gyergyószentmiklós területén szolgálatot teljesítő közbiztonsági járőr rendőrei azonosítottak egy személygépkocsit, amely a helység egyik benzinkútjához hajtott be.

4 férfi és egy nő szállt ki az autóból, a rendőrök láttán a kormány mögül kiszálló férfi futni kezdett a Kossuth Lajos és a Malom utca irányába.

A rendőrök azonnal a nyomába eredtek, és kb. 200 méter megtétele után el is fogták és ártalmatlanították a 21 éves gyergyóalfalvi személyt.

Míg a szóban forgó személyt arra a helyre kísérték, ahonnan elszaladt a személygépkocsi többi utasa megpróbált a járművel Gyergyóalfalu felé hajtani.

A rendőrség a szolgálati járművével elzárta a benzinkút kijáratát, és amikor igazoltatták a gépkocsi új vezetőjét, megállapították, hogy egy 19 éves, szintén gyergyóalfalvi személyről van szó, aki nem rendelkezik gépjárművezetői jogosítvánnyal, sőt mi több, erős alkoholszagot áraszt. Az alkoholszonda 0,50 mg/l alkoholkoncentrációt mutatott.

Az adatbázisban végzett ellenőrzést követően kiderült, hogy a személygépkocsinak „nincsenek rendben a papírjai”, hamis rendszámmal közlekedik.

Következésképpen a szóban forgó személyek ellen bűnügyi eljárás indul jogosítvány nélküli vezetésért és forgalomba be nem jegyzett jármű vezetéséért, a második autóvezető esetében ittas vezetésért is.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy