Uniós finanszírozás két megyei út feljavítására

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

November 23-án, Hargita Megye Tanácsának székhelyén két finanszírozási szerződést írtak alá a Regionális Operatív Program (POR) keretében a 123E megyei út Csíkszereda- Csíkpálfalva, illetve a 126-os megyei út Vasláb- Gyergyóújfalu közötti szakaszra.

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy folyamatos erőfeszítéseket tesz az európai pénz megszerzésére a megye számára, mivel úgy tűnik, hogy az évek során Bukarest elfelejtette ezt a régiót az infrastrukturális beruházások terén.

Simion Cretu, az ADR Központ főigazgatója kijelentette: „Ezek a projektek hozzájárulnak a nemzeti úthálózat közelében található vidéki területek megközelíthetőségéhez, a vidéki területeket ebben az esetben Vasláb és Gyergyóújfalu községek, valamint Csíkpálfalva, Csíkcsomortán és Csíkdelne falvak képviselik. A jobb utak megvalósítása európai alapok révén a helyi közigazgatás számára fontos kérdés, amelyik különböző projekteken keresztül igyekszik javítani ezen útvonalak mentén élő majd’ 4000 lakos életkörülményeit, csökkenteni a helyi költségvetésben felmerülő költségeket. A mai szerződéssel befejeződik ezeknek az utaknak a javítása, amihez hozzáadódik a DJ 131- DJ 133- as utak javítása is, amelyekre idén márciusban írtunk alá szerződést.”

Barti Tihamér a megyei tanács európai projektekért felelős alelnöke hozzátette, hogy minkét út nagyon fontos mind a helyiek, mind az egész megye számára. Azt is elmondta, hogy a rendelkezésre álló összegekből folytatódhat az infrastruktúrai beruházás.

 

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy