Veszélyben a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Székelyudvarhely helyi tanácsosai úgy döntöttek, hogy a városi könyvtár viselje a Nyírő József nevet. Orbán Árpád alpolgármester javaslatát a tegnapi ülésen 16 tanácsos támogatta, kettő tartózkodott.

A „székelyek apostola” utáni elnevezést már 2018 március 15-én elhatározták a helyi választottak, de a prefektusi intézmény elnevezéseket jóváhagyó bizottsága kedvezőtlen véleményezést adott. A gesztus annál is természetesebb, ha emlékezünk arra, hogy Nyírő a fasiszta rezsim hírhedt antiszemita és románellenes közreműködője volt. Mégis a tegnapi tanácsülésen újra napirendre került a téma, a városi titkár elmagyarázta, hogy a helyi tanácsnak jogában áll döntést hozni az elnevezésekre vonatkozóan.

A hirado.hu oldal szerint az önkormányzati ülésen egy RMDSZ tanácsos javasolta a döntés elhalasztását, egy másik, ugyanannak a politikai csoportosulásnak a tagja azt javasolta, hogy a könyvtár viselje a Kányádi Sándor nevét.

Az MPP és az EMNP városi tanácsosai a Nyírő József név mellett érveltek, és szavazásra bocsájtották a javaslatot. Több tanácsos mondta, hogy mindkét személyiség fontos a város számára és nem szeretnék, hogy egymás ellenében használják őket. Az MPP- EMNP tanácsosok megjegyezték, hogy mindent megtesznek, hogy egy tér vagy intézmény a Kányádi Sándor nevét viselje.

Az emigrációban elhunyt Nyírő József erdélyi író személye 2012-ben erős érzelmi hullámot váltott ki a román- magyar viszonyban és az erdélyi magyar közéletben, amikor a román hatóságok megakadályozták az író hamvainak újratemetését Székelyudvarhelyen.

A hatóságok akkor úgy nyilatkoztak, hogy Nyírő József antiszemita, fasiszta eszméket népszerűsített, és az akkori polgármester, Bunta Levente által kiállított temetési engedély formai hibáira hivatkoztak. Az akkori újratemetés előkészítésének szervezését a Magyar Országgyűlés vállalta magára, kegyeleti okokból, Nyírő József akaratára és érdemeire hivatkozva.

Ezt követően a román hatóságok megkezdték a vizsgálatokat Nyírő József gyergyószentmiklósi megemlékezésével, illetve a székelyudvarhelyi Nyírő József naptárral kapcsolatban, de mivel nem találtak bűnügyi tényeket, lezárták mindkét ügyet.

Amit a Hargita megyei magyar politikusok tesznek az sértés mind a románok, mind a magyarok irányába. A könyvtár ilyetén elnevezése gúnyolódás a romániai magyarokkal, és főképpen a magyarországi magyarokkal szemben. A magyar kultúra tele van kivételes emberek neveivel. Művészek, írók, rendezők, történészek, zenészek és még sokan mások. Egy ilyen kulturális személyiségekkel bővelkedő lista mellett szégyen, hogy a könyvtárat egy ellentmondásos, a magyar kultúra nehéz fajsúlyú egyéniségeihez soha fel nem emelkedő személyről nevezik el. Ez a magyar kultúra megsértése.

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy