Hargita Megye Tanácsa konkrét lépéseket tesz a közigazgatás digitalizálásának és bürokráciamentessé tételének folyamatában

0

Articol disponibil în: Magyar Română

A pályázati felhívásoknak már van egy saját online platformjuk

Idén is meghirdette pályázatait Hargita Megye Tanácsa vissza nem térítendő támogatásokra, és ezzel igyekszik támogatni a nem kormányzati egyesületeket, alapítványokat, vallási felekezeteket, valamint a magán- és jogi személyeket a megye kultúrájának, turizmusának, identitásának népszerűsítése érdekében. Erről szólt a konferencia április 13-án, kedden, amelyre a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben került sor.

„Azon kevés megyék között vagyunk, ahol lehetőség van online feltölteni a Hargita Megyei Tanács által indított finanszírozási igényeket. A szakemberek segítségével megpróbáltunk olyan platformot kifejleszteni, amely kellemetlenségek nélkül működik, és amely megkönnyíti a jelentkezési folyamatot az érdeklődők számára. A tavalyi világjárvány által generált helyzet lendületet adott ennek az online platformnak a fejlesztésére, amely sikeresen teljesítette a tesztelési fázisban elvégzett összes próbát. Ezért azok, akik pályázni szeretnének a: https://palyazatiprogramok.hargitamegye.ro/hu/register linkre kattintva felfedezhetnek egy barátságos alkalmazást, amelyben lehetőségük lesz feltölteni a projekt benyújtásához szükséges összes dokumentumot. Ezt a platformot úgy alakították ki, hogy a dokumentumok feltöltése után a pályázó megkapja a regisztrációs számot, és a programmenedzsert az alkalmazás értesíti, így fennáll annak a lehetősége, hogy hibák vagy hiányosságok esetén azokat a határidő lejárta előtt kijavíthassák „- mondta Bíró Barna Botond, a Hargita Megyei Tanács alelnöke.

A pályázati útmutató a  www.hargitamegye.ro/palyazatok oldalon található.

„A megyei tanács a projektbarát ügyintézés jó példája, és minden bizonnyal egyedülálló az egyházi pályázatok szempontjából. A finanszírozási lehetőségek színes palettáját kínáljuk, az idegenforgalomtól, a kultúrától, a családok számára szervezett programokon át a sportig, a hagyományokig és egyúttal épített örökségünkig is, felhasználva az összes forrást a projekt-benyújtási folyamat lebontására. Az előző évek eredményei azt mutatták, hogy a megyei tanács által kidolgozott, vissza nem térítendő finanszírozású programok elvártak és hasznosak azoknak az egyesületeknek és alapítványoknak, amelyeknek így lehetőségük van tevékenységük folytatására „- húzta alá Borboly Csaba, Hargita Megyei Tanács elnöke.

Csíkszereda, 2021. április 13.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy