Cseke Attila: A kórházak központosítása jelentősen lelassítja a kórházak infrastrukturális beruházásait

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Foto: Mediafax

„A kórházak decentralizációja nagyobb befektetéseket eredményez. 2010-ben a romániai kórházak 85 százalékát decentralizáltuk, az intézkedést megelőző évben alig 100 millió lej jutott a kórházak felújítására, míg 2010-ben közel 300 millió lejből újulhatott meg az egészségügyi intézmények infrastruktúrája, országos szinten. Akkor tudunk megküzdeni a járvánnyal, akkor tudjuk elkerülni a Piatra Neamț-i esethez hasonló tragédiákat, ha modern kórházat építünk” – mondta el nagyváradi sajtótájékoztatóján Cseke Attila RMDSZ-es szenátor.

A volt egészségügyi miniszter hozzátette: a decentralizációt követően az önkormányzatok jelentősen növelték a befektetésekre szánt összegeket. Nagyváradon az elmúlt évtizedben 30.595.412 lejt költöttek erre a célra helyi költségvetésből, további 30.858.657 lejt uniós alapokból, és 87.809.702 lejt állami költségvetésből. „Az RMDSZ prioritásként kezeli és kezelte az elmúlt tíz évben a kórházak felújítását, minden évben sikerült, a Szövetség javaslatára, erőforrásokat különíteni el erre a célra az állami költségvetésből. Ez a politikum feladata. A szakmai kérdéseket az orvosokra kell bízni” – mondta Cseke Attila.

A Bihar megyei törvényhozó ugyanakkor rámutatott: azok a kórházak fejlődtek látványosan az elmúlt években, ahol stabilitást nyújtott a vezetőség. A nagyváradi kórházat több mint 9 éve ugyanaz a menedzser vezeti, a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban és a székelyudvarhelyi városi kórházban egy évtizede ugyanaz a vezető. Ezzel szemben a Piatra Neamț-i kórház élére az egészségügyi miniszter nevezte ki menedzsernek a temetkezési vállalat vezetőjét, és az elmúlt egy évben nyolc kórházmenedzser vezette az intézményt. A sürgősségi állapot ideje alatt három vezető váltotta egymást.

„A decentralizáció a román egészségügy legnagyobb reformja volt az elmúlt tíz évben, amely jelentős eredményekkel jár ott, ahol megtalálták a megfelelő vezetőt és hagyták dolgozni. Nem értünk egyet azzal, hogy a központosítás által lerombolják azt, amit az elmúlt évtizedben helyi szinten sikerült elérni”– mondta az RMDSZ szenátor.

Az RMDSZ-es szenátor véleménye szerint nem szerencsés egy ember kezébe helyezni az ország több mint 1700 kórházvezetői tisztség betöltésével kapcsolatos döntést, különös tekintettel arra, hogy az elmúlt évtizedben Romániának 12 kormánya és 13 egészségügyi minisztere volt-összegezte Cseke Attila.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy