Kockázatos döntést hozott Hargita Megye Tanácsa

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Január 11-én rendkívüli ülést hívott össze Hargita Megye Tanácsa annak érdekében, hogy elfogadják azt az ideiglenes beruházási listát, melyet a múlt évről megmaradt többletből finanszíroznak.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy a tavalyi év végén úgy döntöttek, hogy a rendelkezésre álló költségvetési többletet a megkezdett beruházások folytatására használják, és nem a beruházási hitelek törlesztésére. A kockázatosnak mondható döntést azért hozták, hogy az idei költségvetés jóváhagyásáig se stagnáljanak a beruházások.

„A megye fejlődése egy pillanatra sem állhat meg, nincs lazsálás, az idei költségvetés elfogadásáig is haladni kell, amivel csak lehet. Dinamikusan kell kezdenünk az évet és lendületes tempót kell diktálnunk mindvégig”- hangsúlyozta.

A megyeelnök azt is elmondta, az összesen 45 412 600 lej értékű beruházási lista összegét az eredményezte, hogy több olyan beruházás értékét térítették meg az év végén, melyeket a megyei tanács saját költségvetéséből valósított meg.

A befektetési jegyzék fontos beruházásokat foglal magában, mint például a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház csíksomlyói fertőző- és pneumológiai osztályainak áthelyezésére irányuló projekt, lakások építése orvosok számára, megyei utak rehabilitációjának folytatása, járdaépítés és a székelykeresztúri inkubátorház építése.

Továbbá elindítják a közbeszerzési folyamatokat a Dj 134A jelzésű út Kissolymos és Romándandrásfalva közötti szakaszára, a DJ 123 jelzésű út Csíkszentmártontól egerszéki eltérőig tartó szakaszára, a DJ 127A jelzésű út Gyimesközéploktól Neamț megye határáig terjedő szakaszára és a DJ 153D jelzésű útra, Gyergyóremetén a tejporgyár fele vezető szakaszra.

Az ülésen részt vett Gábor Zoltán és Incze Sándor, a csíkszépvízi plébános és kántor, akikkel a pápa idei látogatásáról beszéltek, és amely alkalommal a pápa a csíksomlyói kegytemplomba is ellátogat.

„Már most el kell kezdeni a készülődést a Szentatya látogatására, hogy Hargita megye jó házigazdának bizonyuljon és az esemény egy felejthetetlen emlék maradjon”, emelte ki Borboly Csaba.

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy