Két ideiglenes védelmi rendeletet is kiadott a rendőrség egy napon

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Az első esetben egy 19 éves fiú jelentett veszélyt édesanyjára és testvéreire, a második esetben egy agresszív férjről volt szó.

2019 február 21-én, 10:30 körül egy 44 éves csíkszentkirályi nő értesítette a rendőrséget, hogy az utóbbi 10 napban a 19 éves fiával történt szóváltást követően a fia halállal fenyegette, és a bejárati ajtót is tönkretette. A feljelentő féltette a maga és két kiskorú gyermeke életét.

A 217/2003-as törvény előírásai értelmében a rendőrség ötnapos védelmi határozatot adott ki a feltehető bántalmazó ellen, amelynek értelmében el kell hagynia időszakosan a lakást és legalább 10 m távolságot tartani a feljelentőtől és a kiskorúaktól.

Hasonló védelmi rendeletet adott ki a rendőrség egy férj ellen, akit 26 éves, hét évvel fiatalabb felesége jelentett fel az oklándi rendőrségen, elmondva, hogy férje verbálisan bántalmazta és meg is ütötte, ezért fél hazatérni.

Mindkét esetben folyik a kivizsgálás megfélemlítés, rongálás és bántalmazás elkövetése miatt, az ügyeket a csíkszeredai, illetve a székelyudvarhelyi bírósághoz továbbítják.

A rendőrség figyelemmel követi mindkét esetet és felhívja a figyelmet a társadalmi, beleértve a családi együttélésre vonatkozó normák betartásának kötelezettségére!

  • Hargita Megyei Rendőrség

 

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy