14 önkéntes fiatal biztosítja az idősek ellátását Borszéken

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Foto: Echipa voluntarilor din Borsec

A legtöbb településen önkéntesek csapata segíti az önkormányzatot abban, hogy a település idős lakossága semmiben ne szenvedjen hiányt. Nincs ez másként Borszéken sem. Klemenz Emese, a polgármesteri hivatal munkatársa elmondta, 14 fiatal önkéntes jelentkezett arra a nemes feladatra, hogy rendszeresen látogassa otthonukban az időseket, és bevásárolja számukra a legszükségesebbet. Mint kiderült, eddig 37 idős személy vette igénybe az önkéntes szolgálatot. „A lista természetesen nyitott, hiszen voltak, akik visszautasították a segítséget. Nem tudjuk, mit hoz a jövő a szigorítások tekintetében, így ők a későbbiekben is fordulhatnak hozzánk.”

Klemenz kiemelte, a polgármesteri hivatal számára az idősek biztonsága igen fontos. Ezért minden jelentkező írásos értesítést kapott arról, hogy ki látogatja meg őt rendszeresen, és a telefonos elérhetőségét is megkapta. Az önkénteseknek pedig fel kell mutatniuk a hivatal által kiállított igazolást.

„Területileg próbáltuk úgy beosztani az önkénteseket, hogy lakhelyük környékén lássák el a feladatot. Ez előnyükre válik, hiszen legtöbbször nem ismeretlenként keresik fel az érintett időseket” – magyarázta a hivatal munkatársa.

„Óvni szeretnénk az időseket”

Az önkéntesek közül néhányan eddigi tapasztalataikat is megosztották velünk. Nem szerettek volna név szerint nyilatkozni, hiszen, mint mondták, nem a népszerűség érdekében vállalták a feladatot. A fiatalok szerint a legtöbb idős személy elfogadja segítségüket, sokan előre megírt listával és előkészített pénztárcával várják őket. Vannak visszautasítóak is, ők azt mondják minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy elhagyják lakhelyüket. „Az időseknek meg kell érteniük, nem korlátozni szeretnénk őket azzal, hogy felszólítjuk, maradjanak otthon. Ők vannak kitéve a legnagyobb veszélynek, egyszerűen óvni szeretnénk őket. Fiatalként sem járunk ki, csak ha nagyon muszáj” – osztotta meg gondolatait az egyik önkéntes.

Az önkéntesek csapata

A Borszéki Polgármesteri Hivatal vezetősége és munkaközössége köszönetét és háláját fejezi ki az idősek ellátásában segítő önkéntesek csapatának: Fülöp Balázs, Kiss Emő, Kolozsi Edina, Kulcsár Szilárd, Kristály Gellért, Klemenz Gréta, Kovács Irma, Mikk Victor, Sárpátki Emő, Szereceán Osszián, Rutter Szidónia, Török Miklós Levente, Váradi Rebeka, Veres Szabolcs.

statiuneaborsec.ro

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy