Viselkedjünk felelősen a víz közelében és tanítsuk meg erre gyermekeinket is!

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Július 29 -én, csütörtökön a Motru folyó három emberéletet követelt! Megfulladt egy 8 éves gyermek, anyjával és nagyapjával együtt, akik megpróbálták megmenteni! A három áldozatot a mentők kivették a vízből, de az újraélesztési manőverek ellenére már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A Gorj megyei tragédia csak egy a nyár eleje óta előforduló helyzetek közül! Tisztában vagyunk azzal, hogy a forró napok fürdésre sürgetik az embereket, de az igazi tragédiák elkerülése érdekében nagyon fontos, hogy a fürdést csak kifejezetten úszásra kialakított helyeken végezzék!

Sok helyzetben az erős áramlat, a víz mélysége és a vagánykodás egy drámai forgatókönyv alapja! Az úszási körülmények kiszámíthatatlanok lehetnek a folyókban, tavakban, vagy a tengerben. Még a jól úszók is elfáradhatnak, izomgörcsük támadhat, vagy vízsodrásba kerülhetnek.

Minden szülőnek figyelembe kell vennie a gyermek biztonságát! Nagyon fontos, hogy ne veszítse el gyermekét szem elől, még egy pillanatra sem. Akármilyen jól úszik a gyerek, nincs garancia arra, hogy valami rossz nem történhet meg!

Magyarázza el a gyerekeknek azt a veszélyt, amelyet kiépítetlen helyeken való fürdőzés jelenthet, és a súlyos, esetenként tragikus következményeket.

Tartsa be a fürdésre vonatkozó figyelmeztetéseket!

Mindig figyelje a gyerekeket a vízben vagy annak közelében!

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy