Ideális a turisták számára: Egy álom vált valóra Borszéken. A lovak szeretetéből vállalkozás született

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Foto: https://statiuneaborsec.ro/ro

 

Július közepétől a borszéki lakosok és az üdülőhelyet látogató turisták különleges élményben részesülnek. A vadnyugatra emlékeztető lovaskocsi jár az üdülőhely utcáin.

A turisták szórakoztatására hívatott az a lovaskocsis szolgáltatás, amelyet a borszéki Kolbert Zoltán álmodott meg családjával együtt néhány évvel ezelőtt. Harcolva álmuk valóra váltásáért sikerült megvásárolni a csodaszép „western wagon” típusú lovaskocsit. Ez csak egy része annak az új vállalkozásnak, amely néhány hete működik a településen.

„Tulajdonképpen három éve született az ötlet, hogy jó volna lovas turizmussal kapcsolatos tevékenységet folytatni a városban” – elevenítette fel a kezdeteket Kolbert Zoltán, miközben lassú tempóban koptattuk a borszéki „terelőút” aszfaltcsíkját. A „Lovasudvar” lovarda megálmodója és egyik alapítója szerint a székelyföldi településeken egyre több lovarda létesül. Úgy érezte, Borszék is egy olyan helység, ahol mindenképp szükség van egy ilyen szolgáltatásra.

Beszélgetésünk során kiderült, hogy a lovas kocsikázás nem új keletű dolog számára, hiszen nyolc évvel ezelőtt készített egy szánt, és azzal hordozta a turistákat, persze ha a téli viszonyok engedték.

„2003-ban vettem az első lovamat, majd 2010-től kezdett foglalkoztatni az, hogy gyarapítsam a számukat. Most ott tartunk, hogy a vejem hozzájárulásával immár 14 lovunk van” – magyarázta Zoltán. Arra a kérdésemre, hogy honnan származik a lovak iránti szeretete, nagyon egyszerű választ adott: gyerekkorában a tanyán sok jószág vette körül. 11-12 éves lehetett, amikor előkerült egy katona nyereg, azzal felnyergelt egy lovat, megkérdezte, felülhet-e, és azzal már a ló hátán is volt.

Pályázat segített az indulásban

Közel egyórás körutunkon szó szót követett, magam lovas élményeit is megosztva szőttük tovább a történet szálait. Kiderült, hogy két évvel ezelőtt a „Start Up Plus” európai uniós programon keresztül adódott lehetőség részt venni egy vállalkozói képzésen, amelyet az üzleti tervek versenye követett. Negyvenezer eurót lehetett nyerni a pályázat keretében, amit sikerült is bezsebelni. „Innentől kezdődően rengeteg buktató volt, de szerencsésen kijöttünk belőle. Amit elterveztünk, azt nagyjából sikerült megvalósítani” – mondta a hazai bürokrácia útvesztőit alaposan megjárt vállalkozó. Mint kiderült, a 10 személyes, „western wagon” típusú, vadonatúj lovaskocsi megvásárlása volt a legfontosabb. Ezen kívül még sikerült néhány, különböző típusú nyerget is beszerezni, illetve az online kommunikációhoz elengedhetetlen internetes honlap és Facebook oldal létrehozását megrendelni.

Zoltán kiemelte, hogy az elsődleges cél a turisták szórakoztatása. A városi séta eltarthat egy órát is, mialatt jól ellehet beszélgetni a kliensekkel és az üdülőhellyel kapcsolatos legfontosabb információkat átadni.

A tervezés nem áll itt meg. Augusztus elejétől lovasoktatást is indítanának. Terveznek egy pónilovas foglalkozást a kisebb gyerekeknek, a nagyobbak már közepes méretű lovakon tudnak majd gyakorolni. Természetesen felnőttek is igénybe vehetik a szolgáltatást.

A távlati tervek szerint pedig azt is szeretnék, ha túralovaglásokat is tudnának szervezni.

„Jó a fogadtatás, sokan szurkolnak nekünk, hogy működjön a dolog. Sokan is segítettek nekünk abban, hogy tudjuk elkezdeni a vállalkozást, ezúton is köszönetet szeretnék mondani mindenkinek” – zárta gondolatait Zoltán mielőtt elköszöntünk volna egymástól.

Biztosan még sokat fogunk hallani a borszéki „Lovasudvar” nyújtotta szolgáltatásokról. Ezúton is sok sikert kívánunk!

 

 

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy