Megengedett az azonnali beavatkozás medvék településen kívüli jelenléte esetén is. A törvényt elfogadta a Parlament

0

Articol disponibil în: Magyar Română

A képviselőház június 22-én, szerdán megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely szabályozza a medvék elleni beavatkozást az ember és javak elleni támadások megelőzése és leküzdése érdekében. A parlamenti képviselők bevezették azt a rendelkezést, amely szerint a beavatkozás a települések lakott területein kívül is megtörténhet, nem csak a lakott területen belül – tájékoztat az AGERPRES.

A 81/2021-es sürgősségi kormányrendelet jóváhagyására vonatkozó törvénytervezetet először 2021 december 15-én fogadta el a Parlament, az államfő pedig annak újratárgyalását kérte, annak érdekében, hogy meghatározzák azt a szükségállapotot, amikor beavatkoznak a medvékkel szemben, valamint annak újragondolására, hogy a beavatkozást a településeken kívülre is kiterjesszék.

A Képviselőház döntő fórum, a törvény előterjesztik kihirdetésre.

„A parlament által hozott kiegészítések révén most szabályoztuk a beavatkozást azokban az esetekben is, amikor a veszély a településen kívül jelenik meg. Ugyanakkor, a kezdeményezésünkre az vadásztársaságok által biztosított felügyelet és beavatkozás költségeit a Környezetvédelmi Minisztérium megtéríti az önkormányzatoknak”, mondta Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a Facebookon.

Szerinte most már minden eszköz rendelkezésre áll az emberi élet és a gazdasági javak megvédésére az agresszívvé vált medvékkel szemben.

„Azonnali megoldásokról van szó, amelyekre sürgősen szükség van a medvetámadások és az általuk okozott károk megszaporodásával, olyan körülmények között, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a medvepopuláció a helytelen vadgazdálkodás miatt. A hosszú távú megoldás továbbra is a medvepopuláció helyes kezelése” tette hozzá a miniszter.

A Környezetvédelmi Minisztérium 10 millió eurós projektet hajt végre a barnamedve populáció korszerű, tudományos módszerekkel történő becslésére, amely az ember-medve konfliktusok számának csökkenését, a medve természetes élőhelyének megőrzését és a fenntartható vadgazdálkodást eredményezi.

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy