Kelemen Hunor: Európa-pártiak vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy eltekintünk az EU problémáitól

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

A bizalom hiánya az EU tagországainak legnagyobb problémája. Ezért van szükség reformra, az Európai Unió újratervezéséről, nyíltan kell beszélnünk a meglévő problémákról- húzta alá Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az Európai Bizottság Drumul către Sibiu elnevezésű bukaresti konferenciáján.

Az UE și provocarea iliberalismului: Care este viitorul democrației? (Az Európai Unió és az illiberalizmus provokációja: Mi a demokrácia jövője?) című vita egyik felszólalójaként az RMDSZ elnöke leszögezte, hogy az általa vezetett szervezet Európa-párti. Kelemen Hunor elnök úgy véli, Románia az EU nélkül zátonyra futott ország lenne, és az Unióból való esetleges kilépéssel kapcsolatos bármely vita nagyon veszélyes. Az RMDSZ ugyanakkor NATO-párti is, enélkül a „biztonsági öv” nélkül, az Amerikával kötött stratégiai partnerség nélkül a román állam Kelettel szemben még sebezhetőbbé válna. Keletről sosem jött semmi, sem szabadság, sem jólét, sem biztonság – tette hozzá Kelemen Hunor.

A vita során az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy proeurópainak lenni nem jelenti azt, hogy nem azonosítjuk, vagy figyelmen kívül hagyjuk az Európai Unió és az egész európai kontinens problémáit. Az EU mai legnagyobb problémái teljesen különböznek a múltbeleiktől, de nincs semmi közük az illiberalizmushoz.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor úgy véli, hogy az európai politikusoknak meg kell vizsgálniuk, hogy miért van az EU-ban ez a nagyfokú bizalmatlanság, mit tévedett az elmúlt 20-25 évben a politikai irányvonal. Ha képesek tisztességes választ adni erre a kérdésre, ha van helyes diagnózis, akkor reális megoldások is találhatók.

A Szövetség vezetője azt is elmondta, hogy míg az Európai Unió gazdaságilag nagyon erős, politikai és katonai szempontból nagyon gyenge. De a három pillérnek együtt kell működnie: a gazdaságnak, a politikai és a katonai hatalomnak. Reformra van szükség, újratervezésre az EU-n belül, mert a Kelet és Nyugat közti távolságon túl, az eltérő történelmünkből származó mentalitás kérdésén túl más kérdések megvitatására is szükség van.

Az UDMR elnöke úgy véli, hogy Romániára nem jelent veszélyt az illiberalizmus, mert Románia soha nem volt liberális demokrácia vagy keresztény-demokrácia vagy szociáldemokrácia az elmúlt 28 évben. Ez egy eredeti demokrácia volt, amely sajnos 28 év után is rendkívül káros hatással van mentalitásunkra és gondolkodásunkra. Az RMDSZ elnöke szerint a hatalmi ágak szétválasztása mai napig nem történt meg, és nincs jogállam ott, ahol a törvényeket nem tartják be – a MOGYE ügyét és a visszaszolgáltatási törvényt is említette felszólalásában- és bár az országnak minden alapvető demokratikus intézménye megvan, csupán ezek tevékenységének tartalma hiányzik.

Amennyiben a következő időszakban Románia pro-Európa politikusai őszinte párbeszédet folytatnának és négy-öt olyan területtel kapcsolatban megállapodnának, ahol sürgős konszenzusra van szükség, legalábbis parlamenti szinten, akkor az ország fejlődhetne-hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.

A résztvevők kérdéseire válaszolva az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor rámutatott arra, hogy a decentralizáció lenne a fő terület, ahol a konszenzust el kell érni. A döntéshozatalnak a lehető legközelebb kell lennie a polgárokhoz. Sok meglévő probléma megoldódna, ha a szubszidiaritás elvével összhangban járnának el.

 

Sajtóközlemény

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy