„Lenni vagy nem lenni” SZNT gyűlés Marosvásárhelyen
Articol disponibil în: Magyar Română
Andrei Muresan, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal titkárának szerdai Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozata szerint, a városháza fellebbezett a bírósági ítélet ellen, mely őt a székely szabadság napja 2016 március 10-ei rendezvényeinek tudomásul vételére kötelezte.
Izsák Balázs az SZNT elnöke szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a fellebbezés ellenére a megemlékezés, a felvonulás és tiltakozó gyűlés meg lesz tartva március 10-én.
„Mi az előző nyilatkozat alapján tartjuk meg a rendezvényt, úgy ahogy az a nyilatkozatban szerepel. Nem engedélyért folyamodtunk a törvényszékhez, hanem egy világos helyzetet akartunk teremteni. Az előzetes nyilatkozatunkra egy zavaros választ kaptunk, ennek tisztázásáért fordultunk a marosvásárhelyi törvényszékhez. További kérelmet nem nyújtunk be, a törvény szerint ezt egyszeri alkalommal kell megtegyük”állítja Izsák Balázs. A rendezvény, melyre március 10-én kerül sor, megemlékezéssel kezdődik, majd a főtérig tartó meneteléssel folytatódik és az ország közigazgatási reformja elleni tüntetéssel fejeződik be a prefektúra előtt. A rendezvényre 40.000 résztvevőt várnak.
„A bíróság arra kötelezte az alpereseket (Marosvásárhely megyei jogú várost és N.R. polgármestert), hogy jóváhagyják nyilvános összejövetelünket, amelyet tavaly március 2-án már bejelentettünk. Eszerint 2016 március 10-én 16 órakor kezdetét veszi egy megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél, egy felvonulással folytatódik és a prefektúra előtt ér véget 19 órakor egy tüntetéssel Románia tervezett közigazgatási átrendezése ellen (…) A tavaly márciusban benyújtott nyilatkozatunkra kedvezőtlen válasz érkezett azzal az indoklással, hogy túl korán nyújtottuk be azt. A helyzet tisztázásáért fordultunk a bírósághoz” nyilatkozta Izsák Balázs.
2014-ben a Siculitas Egyesület által szervezett székely mártírok megemlékező rendezvényén néhány ezer ember egy nem engedélyezett felvonuláson vett részt, egyesek közülük a rendfenntartó erőkkel is összetűzésbe keveredtek. A felvonulás során a 64 Vármegye jelenlevő tagjai xenofób jelmondatokat kiabáltak és a rendfenntartó erőkkel lökdösődtek, petárdákat dobáltak, fehér fegyverekkel fenyegetőztek és a trianoni szerződés eltörlését követelték. A Maros megyei rendőrség 36.000 lejértékű pénzbüntetést rótt ki a rendetlenkedőkre, és három esetben bűnügyi eljárást kezdeményezett. Az eseményeket követően a Jobbik és a Magyar Gárda rendezvényen részvevő tagjait kiutasították Románia területéről, egyesek többé nem is léphetnek be az országba.
2015-ben a marosvásárhelyi városháza jóváhagyott egy megemlékező rendezvényt a Székely Mártírok Emlékművénél, de abba nem egyezett bele, hogy a résztvevők felvonuljanak a központban. Így a rendezvényt törölték és a Siculitas Egyesület egy előzetes nyilatkozatot nyújtott be a 2016-os rendezvényre, amelyet első fokon meg is nyert.
A 2016-os rendezvényre részvételi szándékát jelezte a 64 Vármegye több tagja (Magyarországról is) akik kihasználva az alkalmat, a rájuk jellemző stílusban vélhetően támogatni fogják bajtársaikat, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Ilyen felállásban kiváncsiak vagyunk miként kezeli majd a SZNT elnöke a résztvevők és rendfenntartó erők között felmerülő esetleges feszültségeket.
Egy ilyen, a 2014-es (választási év volt) évihez hasonló epizód előfordulása jó alkalmat szolgáltat majd a román politikusoknak nacionalista szónoklatokra (nem lévén egyéb dolguk,mert a DNA megtizedelte soraikat) és az országban, valamint külföldön tartózkodó román közösség választásokon való tömeges jelenlétét eredményezi, talán az elnökválasztásnál is nagyobb mértékű jelenlétet. Egy hasonló forgatókönyv nincs kedvező hatással az általános választásokra (az RMDSZ parlamentbe való bejutása), sem a helyhatósági választásokra (Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Nagyvárad vagy éppen Kolozsvár)
Mindenkinek joga van eldönteni, hogy érdemes-e csatlakoznia a fent említett rendezvényhez, amely jelen pillanatban még törvénytelen a 60/1991-es, gyülekezési jogra vonatkozó törvény alapján.
Alexandru Kosa