A magyar vezetők elhatárolódnak azoktól a soviniszta egyénektől, akik fekete zsákokkal borították be a kereszteket. Az akciót „provokációnak” tartják

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Hargita, Kovászna és Maros megyék Regionális Önkormányzati Tanácsa úgy véli, hogy a Bákó megyei dormánfalviak által emelt keresztek fekete zsákos letakarása az úzvölgyi temetőben egy provokáció és elhatárolódnak az akciótól, valamint az azt elkövető személyektől.

Meggyőződésünk, hogy ezen akció célja a romániai magyar közösség diszkreditálása és a dormánfalvi önkormányzat törvénytelen cselekedeteiről való figyelemelterelés.

A romániai magyar közösség vezetői az elmúlt harminc évben soha nem éltek olyan eszközökkel, amelyek ellentétesek a demokratikus elvekkel, amelyek megsértik a jogokat, vagy egy közösség méltóságát sértik. Elfogadhatatlan az a feltételezés, hogy az RMDSZ-nek bármilyen kapcsolata van ezzel az elítélendő akcióval.

Arra kérünk minden állampolgárt, hogy etnikai hovatartozásuktól függetlenül ne hagyjanak teret a gyűlöletbeszédnek. Felszólítjuk Dormánfalva önkormányzatát, hogy távolítsák el az illegálisan emelt kereszteket az úzvölgyi temetőből, üzente Antal árpád, a három megye Regionális Önkormányzati Tanácsa nevében.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy