Csíkszereda – kezdődik a terelőút tervezése

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

 

Csíkszereda Városháza aláírta a várost nyugatról, a szomszédos Csíkcsicsót és Madéfalvát pedig keletről megkerülő félkörgyűrű tervezésének a szerződését. A kolozsvári tervezőnek ebben az évben frissítenie kell a régi megvalósíthatósági tanulmányt, és össze kell állítania a műszaki dokumentációt. A 16,9 km-es terelőút becsatlakozik az A8-as autópályába (Nyárádtő- Marosvásárhely).

A terelőút becsült költsége meghaladja a 150 millió eurót. A kolozsvári Explan Kft.-vel kötött, 18,33 millió lej értékű szerződés a 2010-es megvalósíthatósági tanulmány frissítését (beleértve a forgalmi tanulmány ettől az évtől történő frissítését), illetve a műszaki terv (PT) kidolgozását írja elő, továbbá az építési engedély megszerzéséhez szükséges műszaki dokumentációt (DTAC). Ha az előtanulmányok sora szükségtelennek bizonyul, és az intézményi engedélyeket problémamentesen kiadják, a tervek még az idén elkészülnek.

A szerződést március 27-én, hétfőn írta alá a két fél. Korodi Attila polgármester elmondta: „A terv régebbi, az RMDSZ kormányzati szerepvállalása miatt vették elő a fiókból. A szerződés aláírásával egy komplex beruházás alapjait rakjuk le: ez a szakasz a leendő ipari parkot is szolgálja majd. Emiatt nagyon örülünk, hogy egy nagy tapasztalattal rendelkező cég nyerte a pályázatot.”

Silviu Tegzeșiu és Petru Ciufudean, az Explan Kft. képviselői megemlítették, hogy cégük tervezte a kolozsvári körgyűrűt is (42 km).

A gyorsforgalmi út a Csíkszentkirály felőli városbejárat közelében ágazik le, az európai út és a vasút fölött átível egy felüljárón, majd az Olt mentét követve halad észak felé. Az aktualizált megvalósíthatósági tanulmány választ ad arra, hogy hogyan kezeli az időközben megépült terelőútszakaszt. Csicsót és Madéfalvát megkerülve Madéfalva fölött csatlakozik vissza az európai útba. Szintén a megvalósíthatósági tanulmány mondja majd ki, hogy hány sávos lesz az úttest. Az útnak részét képezi majd három vasúti felüljáró, négy körforgalom, négy jelentős patakhíd. Összhossza 16,9 km, ebből 6,9 km halad át Csíkszereda közigazgatási területén.

A költségek 98 százalékát az országos közútkezelő társaság (CNAIR) fedezi, a maradék 2 százalék a város önrészét képezi.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy