Nelu Tătaru egészségügyi miniszter Hargita megyébe látogatott

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Dr. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter 2020. augusztus 28-án, pénteken látogatást tett Hargita megyében. Ebből az alkalomból tájékoztatták az egészségügyi intézmények helyzetéről, és a helyi tisztviselők bemutatták az orvosi és egészségügyi szolgáltatások fejlesztése érdekében elindított projekteket.

Az egészségügyi miniszter Hargita Megye Tanácsa és az RMDSZ meghívására érkezett a megyébe, útjára elkísérte dr. László Attila, RMDSZ szenátor, a szenátus egészségügyi szakbizottságának elnöke. Elsőként meglátogatta Csíkszentmártonban a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ott működő kihelyezett rendelőit, a korai fejlesztő központot, ahol ismertették számára a központ felújítására és modernizálására összeállított terveket, majd a csíkszeredai megyeházán egyeztetett a megyei elöljárókkal. A beszélgetésen összegezték a tárcavezető számára az egészségügyi fejlesztések terveit és a 2-es kategóriába való besorolás előnyeit. Mint ismeretes, a kórház 2020 július 22-én letette az ehhez szükséges igénylést.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Ion Proca, a megye prefektusa, Tánczos Barna szenátor, Korodi Attila képviselő, Dr. Konrád Judit, kórházi igazgató és egészségügyi intézmények igazgatói, főorvosok kíséretében a miniszter ellátogatott a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba. Megállt az intézmény bejáratánál az osztályozó sátornál, és bejárta a kórházat, aminek során részletezték a fejlesztési projekteket. Ellátogatott az építés alatt álló új műtőben és oda, ahol a kórház új szárnyát építik a járóbeteg-osztályok számára. Bemutatták a kórház jövőbeli helikopter leszállópályájának helyét és terveit. A minisztert tájékoztatták a kórház tüdőgyógyászati és járványügyi osztályának új épületének szükségességéről és terveiről, valamint meglátogatta a kórház új mágneses rezonancia készülékét. Tájékoztatást kapott az új orvosi laboratórium és a molekuláris biológiai laboratórium tevékenységéről is. A kórház főépülete előtt bemutatták a moduláris kórház terveit, ahol az új tamponzónát tervezik a Covid-19 betegek és a koronavírus fertőzés gyanús betegek számára. A Sürgősségi Betegellátó Egység előtt ennek fejlesztési terveit vázolták röviden a tárcavezető számára, illetve szó esett a sürgősségi orvosok krónikus hiányáról is. Ennek enyhítésére a miniszter rezidens orvosok átirányítását, képzését javasolta. A tárcavezető megtekintette a Hargita Megye Tanácsa által épített orvoslakásokat és az éppen építés alatt álló új, szintén szolgálati lakásoknak otthont adó épületet majd a kórházban dolgozó fiatal orvosokkal találkozott. Beszélgetésük során a rezidensképzésről is érdeklődött a tárcavezető. A fiatal orvosok azt mondták, a nagy egyetemi központok túlzsúfoltak és úgy látták, több gyakorlási lehetőséghez jutnak hozzá, ha más kórházakban kapnak lehetőséget a rezidensi időszak letöltésére. A miniszter megtekintette azt a területet is, amelyet Csíkszereda önkormányzata adott át az orvosi szolgálati lakások építése céljából.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter megjegyezte: ha a Hargita Megyei Tanács fejlesztési tervei teljesülnek, akkor a kórház kérése rövid távon kielégíthető, tekintve, hogy a megyei kórház fejlődő egészségügyi intézmény, sok fiatal orvossal, szakemberrel, jó infrastruktúrával és jó körülményekkel.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, jó volt hallani, hogy a miniszter szerint a csíkszeredai kórház nem kell más regionális klinikához igazodjon, tekintve, hogy itt egy erőteljes fejlesztés van folyamatban, valamint számos fiatal szakember jelenleg is az intézményben dolgozik.

„Régóta vártuk az egészségügyi miniszter látogatását. Hargita megyében sikerült időben felkészülni a koronavírus járványra, be tudtuk mutatni lépéseinket, amelyet az elmúlt időszakban tettünk. A járványidőszaktól függetlenül nagy hangsúlyt fektettünk a kórház fejlesztésére. Ennek eredményeként július végén benyújtottuk az igénylést, hogy intézményünket regionális klinikává minősítsék. Ezért is volt fontos, hogy az egészségügyi miniszter ezeket a fejlesztéseket is lássa. Bízunk benne ugyanakkor, hogy a bemutatott projektjeink, mint a Csíkszentmártoni Korai és Rehabilitációs Központ bővítése és szolgáltatásainak kiépítése, az új épület felépítése a tüdőgyógyászati és fertőzőbetegségeket kezelő osztályok számára, a Sürgősségi Betegellátó Egység bővítése, valamint minden kórházi egység elköltöztetése további támogatásokat és kormányzati összefogást igényel”- tette hozzá Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke.

A megyei tanács elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy Korodi Attila polgármesterjelölttel a város és a kórház együttműködése is szorosabb lehet, valamint köszönetet mondott László Attilának, a szenátus egészségügyi bizottságának elnökének hogy ösztönözte és megszervezte a mai találkozót, munkamegbeszélést.

Dr. Konrád Judit a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere kiemelte, nagyon sok munka eredményét tudták ma felmutatni, a megvalósításokon túl az hosszú évek tervezéseit is. Mint mondta, ezekre már látják a biztosítékot, hogy meg is valósítják.

„Előre nézünk és mindig újabb célok fele haladunk. Álmunkat is sikerül megvalósítani, hogy intézményünk a kettes kategóriát is elérje, köszönhetően az intézmény felszereltségén túl a megfelelő szakembereinknek is”- tette hozzá a kórház menedzsere.

Ion Proca prefektus hozzátette, az egészségügyi alkalmazottak munkájának köszönhetően Hargita megye egyike azoknak, ahol nincsenek nagy problémák a koronavírus-járvány tekintetében. Mint mondta, ez a közös munka eredménye és mindannyiunk érdeke egészségügy fejlesztése, valamint Hargita megye számára fontos, hogy a különböző eseteket itt is kezelni tudják.

Értékelésében László Attila, a szenátus egészségügyi szakbizottságának elnöke kiemelte, sokat beszéltek a rezidensképzés változtatásiról, a támogatási rendszerek módosításáról és más olyan aspektusokról, amelyek a helyi önkormányzatok részvállalását tekintve ezekben a folyamatokban.

Korodi Attila parlamenti képviselő hozzátette a közösen megvalósított fejlesztéseken túl a városnak feladata, hogy a kórházi infrastruktúrát megfelelően összekapcsolják a megyeközpont infrastruktúrájával, mivel az elkövetkező években megnövekszik az intézményt látogató betegek száma. Ahhoz, hogy az ehhez kapcsolható forgalmi fennakadásokat megelőzzék további fejlesztésekre lesz szükség, ehhez pedig kormánytámogatásokra lesz szükség.

Az eseményről készült fotók és vágatlan videófelvételek az alábbi linken elérhetőek:

https://drive.google.com/drive/folders/18cERbzikSuaMUjJJHwgroeuUF30mQ21_?usp=sharing

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy