Önkéntes rendfenntartó egységek létrehozására vonatkozó RMDSZ kezdeményezést fogadott el hallgatólagosan a Szenátus

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

A szenátus március 25-én hallgatólagosan elfogadta az RMDSZ jogalkotási kezdeményezését, amely önkéntes közrendfenntartó egységek létrehozásáról szól, tájékoztat a g4media.ro

A Bihar megyei képviselő, Szabó Ödön által kezdeményezett, és további 16 RMDSZ képviselő által aláírt tervezet két jogszabály módosítására irányul:

  • objektumok, javak, értékek és személyek védelmére vonatkozó 333/2003-as törvény
  • a romániai önkéntesség szabályozására vonatkozó 78/2014-es törvény

Gyakorlatilag a magyarok azt javasolják, hogy a törvény által meghatározott őrzési formákon kívül (csendőrök, helyi rendőrök, saját őrség, vidéki őrség, őrzésre szakosodott cégek) legyen bevezetve a helyi/községi őrség is, amit önkéntesek látnak el.

A jogalkotási kezdeményezést alátámasztó főbb érvek:

  • Figyelembe véve azt a tényt, hogy egyes megyék szintjén a rendőrök száma alacsony, szükséges a községi polgári őrség megalapítása a helyi önkormányzat által, az alapítási okiratban foglaltak alapján rájuk ruházott konkrét tevékenységekhez.
  • Azok a személyek, akik az önkormányzati / helyi polgári biztonság részesei, szorosan együttműködnek a román vagy a helyi rendőrséggel, biztonsági tevékenységeket folytatnak, tájékoztatják az illetékes hatóságokat és segítenek a rendőrségi beavatkozásban, anélkül, hogy intézkedéseket hoznának, ami kizárólag a hatóságok jogköre.
  • Az önkéntesek által végzett munka további támogatást nyújt azoknak a településeknek a lakói számára, ahol működnek, hozzájárulva a polgárok nagyobb biztonságérzetéhez.

Az RMDSZ kezdeményezése negatív véleményeket és jelentéseket kapott az illetékes parlamenti bizottságoktól, valamint a jogalkotó tanácstól, de mivel a szenátus plenáris ülésén nem vitatták meg időben, hallgatólagosan elfogadták és átadták a képviselőháznak, mint döntéshozó fórumnak.

Dan Tanasa újságíró szerint az RMDSZ célja önkéntes csapatok létrehozása a helyi biztonság érdekében a magyarországi Magyar Gárda mintájára, végső célja pedig a román állami intézmények aláásása az RMDSZ által politikailag és közigazgatásilag kontrollált térségekben. Önkéntesek képezik a Magyar Gárda alapját is, a mely fasiszta jellegű szervezet, és ugyancsak helyi védelem céljával alapították. Ennek az RMDSZ kezdeményezésnek az elfogadása a román állam rendfenntartó intézményeivel párhuzamos struktúrákat hozna létre. A képviselőháznak el kell utasítania az RMDSZ-nek ezt az újabb aberrációját.

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy