Egyeseket az irigység, másokat a képmutatás marcangol, és mindannyian az őrület határán vagyunk

Articol disponibil în: Magyar Română

A cikk, amelyben az RMDSZ vitatja a katonai rendeletek alóli kivételt, tulajdonképpen a Ziar Harghita-ban megjelent cikk címe heves reakciót váltott ki a magyarokban és egyes katolikus hitű vagy protestáns románokban, sőt mi több, egyes önjelölt ortodoxok részéről is. Szinte azonnal a rosszaság célpontjává váltunk, mert pontosan rámutattunk a magyar vezetők által ebben az esetben képviselt álláspont fő jellemzőire.

Sokan vagyunk és sokfélék! Mindenki a saját hitével, saját meggyőződésével, saját problémáival, saját érdekeivel és a listát még lehetne folytatni.

A témával kapcsolatos megjegyzések sokasága azt mutatja, hogy mindenki, aki véleményt nyilvánított, azzal az érzéssel él, hogy igaza van. Kitalálták? Senkinek sincs igaza! És nem a társadalom különböző rétegeiből és különböző tevékenységi területekről származó emberek a hibásak, hanem az ország élén levő vezetők a hibásak.

Pontosan Klaus Iohannis, Ludovic Orban, Marcel Vela, Raed Arafat és tanítványaik, ez az országot vezető ihlettelen mag nem képes kezelni ezt az egészségügyi krízishelyzetet, amely majdnem két hónapja a nyakunkon van. És bizonyos értelemben nem lehet hibáztatni őket emiatt, mert sorainkból kiemelkedett emberek, akik most egy eddig példátlan helyzettel szembesültek. Izgalomban vannak (mit őszintén, mit színlelésből), hogy a lehető leggyorsabban megoldódjon a helyzet. Azonban elítélendő az általános zavar, amelyet az egymásnak ellentmondó, túlzott és nem hatékony intézkedések hoztak létre. Valójában a hatóságok nem urai a helyzetnek, és ezek az intézkedések mindenkit felzaklatnak, és alapvetően senki sincs védve valójában. Az igazi fertőzési (mindenfajta) gócok a kórházak, nem az üzletek, nem a templomok, nem a játszóterek, stb.

Fizikailag lehetetlen, hogy a kormány az összes embert egy üvegbura alá zárja és várja a COVID- 19 vírus eltűnését. Ezeknek az intézkedéseknek a következményei már előrevetítődtek az ország gazdaságára, amelyik már elindult a lejtőn, és később szabad szemmel látható lesz mindannyiunk tányérján, de ez már egy másik téma.

Az irigység sugárzik az RMDSZ és szimpatizánsai minden pórusán keresztül, amit azonban az ún. diszkrimináció álarca alá rejtenek, holott valójában a többség mellett tapasztalt toleranciának kellene örülniük, amit évtizedek óta bőségesen élveznek. Sőt még sehol sem hallottam, hogy a Katolikus Egyház ugyanazt kérte volna a hívei számára és nem kapta volna meg. Ők kicsitől nagyig alkalmazkodtak és beletörődtek a kormány döntésébe. Valószínűleg inkább a laikus hatalomba vetik reményüket, és a koronavírustól való félelem erősebb a szívükben, mint Jézus Krisztus segítsége, akinek a feltámadását vasárnap ünnepelték.

Valaki a fecebookon kifejtette a véleményét, hogy nem létezik az ortodoxok által ünnepelt feltámadás éjszakáján a koronavírust kikapcsoló gomb. És részben igaza van, de nem őszinte a végéig.  Azt is el kell mondani, hogy nincs a vírust kikapcsoló gomb a 11-13 órai intervallumban sem, amikor a 65 év fölöttiek kint járnak az utcán, a boltokban vagy ahol még elintéznivalójuk van.

A vírus akkor sincs kikapcsolva, amikor mi, akiknél saját felelősségre megírt nyilatkozat van, boltba vagy munkába megyünk. Vagy az az érzésük, hogy a vírus behúzza a féket, amikor meglátja a kitöltött papírt? Vagy azt gondolják, hogy a vírus meghajol, vagy elpárolog a Parlament, a Belügyminisztérium vagy más állami struktúrák és intézmények személyzete előtt?

És megfeledkeztek a kolozsvári reptéren összegyülekezett románok százairól, akik a spárgaszedésre őket elszállító repülőkre vártak? Kinek a beleegyezésével és milyen időintervallumban gyűltek ott össze halomban, a távolság betartása, maszk és kesztyű nélkül, és főleg a vírustól való félelem nélkül?! Na, itt a képmutatás! A kettős mérce, amely a Belügyminisztérium és az Ortodox Egyház közti megállapodás ellen szavukat felemelőkre jellemző.

Valaki azt mondta, hogy Hunornak igaza van, mert ha törvény, akkor legyen törvény mindenkinek, és üdvözölték Putyint és Orbánt, mert tudják, mit akarnak. Csakhogy az illető hozzászóló nem tudta, hogy az oroszországi Putyin és a magyarországi Orbán kinyitották a templomokat és a hívek elmehettek misére. Az említett vezetők nem morzsákat nyújtottak a polgároknak szívességeket várva cserébe, hanem megadták a döntés szabadságát.

Mivel sokan azt szajkózzák, hogy „minden eddigi erőfeszítés kárbavész!”, végezzenek egy becsületességi gyakorlatot magukon. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian napirenden vannak a Stratégiai Kommunikációs Csoport által közölt jelentésekkel. Miért minden elszigetelődési erőfeszítésünk ellenére naponta növekszik a fertőzöttek száma? És, kérem, ne elégítsék ki egójukat gyerekes válaszokkal.

Az őrület határán…

Ezt a korlátot hamarosan túllépjük, mert mindenkinek igaza van, ha az egyéni valóság szempontjából nézzük, és ugyanakkor senkinek sincs igaza, ha az abszolút igazság prizmáján keresztül nézzük.

Miért? Mert egyikünk sem tudja az igazságot. Ki tudja nekünk garantálni (és mivel?), hogy ezt a vírust laboratóriumban állították-e elő vagy nem, ahogy ezt magasabb szinten is beszélik? Ki tudja garantálni, hogy a vírus kiszabadult vagy szándékosan szórták szét a világban (lásd Kína vádját Amerika ellen)? Ki tudja azt biztosan megmondani, hogy nem fertőződünk meg, amikor kimegyünk az erkélyünkre, vagy kinyitjuk az ablakot és belélegezzük a kinti levegőt? Ki garantálja, hogy a gyógyultnak nyilvánítottak is nem jelentenek-e veszélyt másokra? Végül is, miért vagyunk biztosak benne, hogy ez egy vírus, és nem valami más? Sok kérdés van, amelyekre nem tudunk válaszolni, és ezért nem tudjuk ennek megfelelően megvédeni magunkat.

Szomorú, hogy még ha előttünk írnák a vírus történetét, a többség akkor sem tudna különbséget tenni az álhírek szövevényében.

Tehát nem gondolom, hogy a polgárok megszorítására hozott drákói korlátozás lenne a megoldás. A biztonságos megoldás az, hogy maradjunk épeszű emberek, ne váljunk embertársaink hóhéraivá vagy besúgóivá és ne feledjük a mondást „nem vagyunk az elsők, sem az utolsók”.

Viorela Gherasim