Több mint 1700 Hargita megyei diákot vettek fel a felzárkóztató programba

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Ebben az időszakban az oktatási egységeknek össze kellett állítaniuk azoknak a tanulóknak a listáját, akik különféle okokból nem vehetnek részt online tanórákon, és bekerülnek a „Școală după școală” felzárkóztató programba.

foto cu caracter ilustrativ
illusztráció

 

A Hargita Megyei Tanfelügyelőség által március 4-én közzétett információk szerint 923 elemi iskolás és 842 öt- nyolc osztályos tanuló iratkozott fel a felzárkóztató tevékenységekre.

A szülőknek március 3-ig, szerdáig írathatták be gyermekeiket a programba, a tényleges tevékenységek március 8-án kezdődnek.

12 tanulóból álló csoportokat hoznak létre, a felzárkóztató tevékenység havi 20 óra/diák, fizikai jelenléttel a tanórákon.

Azoknak a diákoknak szerveznek bepótoló órákat, akik nem, vagy hiányosan fértek hozzá a technológián vagy interneten keresztül zajló oktatáshoz; nem kaptak átmenő osztályzatot a 2020-2021-es tanév első félévében, vagy lezáratlan maradtak legalább egy tantárgyból; erre a tevékenységre van szüksége az I. félévi eredménye illetve a II. félévi kezdeti teszten elért eredménye alapján.

2021 március 5-ig a tanfelügyelőségek meghatározzák azokat az oktatási egységeket, amelyek felzárkóztató tevékenységet szerveznek a „Școală după școală” kísérleti program keretében.

A felzárkóztató foglalkozást folytató tanárok havi 200 lejt kapnak minden tanuló után, feltéve, hogy a diáknak havonta nincs több, mint 5 igazolatlan hiányzása.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy