A petárda ártalmas az egészségre és az erkölcsi bizonyítványra egyaránt

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Habár szilveszter éjszakáját sokan elképzelhetetlennek tartják a petárdák nélkül, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a veszélyeket, amelyeket ezek a pirotechnikai eszközök jelenthetnek használóikra, a környezetükben tartózkodókra, vagy az állatokra. Az eszköz használatával ugyanis könnyedén kárt tehetünk saját és mások testi épségében, illetve a robbanással együtt járó erős fény- és hanghatások ijedtséget, súlyos esetben pedig pánikrohamot válthatnak ki az embereknél és az állatoknál egyaránt.
A 126/1995 törvény értelmében a tiltott pirotechnikai eszközök használata három hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Nem minősülnek tiltottnak az 1 és P1 kategóriájú pirotechnikai eszközök, különböző csillagszórók és kisebb fáklyák, azonban ezek beszerzése is kizárólag engedéllyel rendelkező eladóktól történhet. A pirotechnikai eszközök engedély nélküli árusítása bűncselekménynek minősül, amely értelmében a hatóságok elkobozhatják az eszközöket, illetve bűnügyi eljárást indíthatnak az árusító személy ellen.
Kérjük, gondolják át, és a petárdára vagy különböző rakétákra szánt összeget lehetőségük szerint inkább használják jótékony célra, segítsenek vele embertársaikon vagy az állatokon, vásároljanak vele ételt vagy tápot, hisz ami Önöknek csupán néhány percig tartó örömet, szórakozást jelent, az mások számára életre szóló traumát okozhat.
Forduljanak hozzánk bizalommal az ünnepek alatt is, és szükség esetén hívják diszpécserszolgálatunkat a 0266-210-210-es telefonszámot.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy