Tusványosra várják Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és Kelemen Hunort, Románia miniszterelnök-helyettesét

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Orbán Viktor miniszterelnök és Románia miniszterelnök-helyettese, Kelemen Hunor várhatóan jövő héten vesz részt a Tusványosi Nyári Egyetem előadásain – írja az Agerpres.

Az immár 31. alkalommal megrendezett esemény július 19-24. között zajlik, a budapesti Pro Minority Alapítvány és a Romániai Magyar Ifjúsági Tanács szervezésében, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és több, nagyrészt magyarországi, de romániai intézménnyel is együttműködve.

A rendezvény politikai programfelelőse, Sándor Krisztina, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke is, kedden Csíkszeredában a sajtónak elmondta, hogy két év után, a járvány miatt elmaradt Tusvanyosi Nyári Egyetem több mint 400 programmal tér vissza, melyen megközelítőleg 600 vendég vesz részt.

Kiemelte, hogy a megvitatásra kerülő fő témák négy kategóriába sorolhatók: az ukrajnai háború „és mindaz, amit ez a régió és a közeljövő számára jelent”, a gazdasági válság, az Európai Unió és szerepe ebben a térségben és a magyarság nemzeti identitásának megőrzésével kapcsolatos kérdések.

A július 23-i, szombati vita tárgyára vonatkozóan, amelyen Magyarország miniszterelnöke is részt vett, Sándor Krisztina hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor beszédében a Tusványosi Egyetem mottójából indul ki, amely idén: „Van, ami örök”, a jelenleg nyilvánosságra hozott műsorból az „örök Tusványos”.

„Orbán miniszterelnök általában a fő gondolatból indul ki, vagyis a jelenlegi mottóból, és onnantól nem lehet tudni, de ahogy azt megszokhattuk, azt hiszem, politikai programot fog ajánlani a magyar kormánynak és néhány gondolatot a jövő vagy az Európai Unió kilátásai. Általában nem elemez, hanem egy programot ad itt Tusnádfürdőn. Minden évben van évértékelője, februárban, ott arról beszél, ami Magyarországgal és a belpolitikával kapcsolatos, itt pedig inkább az Európai Unió és általában a globális kilátásokról” – mondta Sándor Krisztina.

Idén, hosszú évek óta először, az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is jelen lesz a Tusnádfürdői Egyetemen, egy nyilvános vitán, a szervezők tájékoztatása szerint július 22-én, pénteken vesz részt a rendezvényen, panelbeszélgetésben Varga Judit magyarországi igazságügyi miniszterrel, a beszélgetés témája „Az Európai Unió perspektívái”.

Sándor Krisztina elmondta, hogy az RMDSZ elnöke minden évben jelen volt Tusványoson, de nem a nyilvános vitákon, és úgy véli, hogy „eljött az idő, hogy elfogadja, és bekerült a programba”.

A többi RMDSZ miniszter is hivatalos a Tusnádfürdői Nyári Egyetem előadásaira, amelyen sok magyarországi politikus is részt vesz majd.

„Ahogy azt megszokhattuk (…) sok politikus vendégünk lesz a magyar kormányból és a román kormányból. Több lesz Magyarországról, ahogy megszoktuk. Több miniszter lesz, akiket az elmúlt évben választottak, Csák János kulturális és innovációs miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Varga Mihály pénzügyminiszter, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A román kormány részéről Tánczos Barna, Cseke Attila, Kelemen Hunor, Novák Károly Eduard és több parlamenti képviselő az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség részéről. Nyugatról, Európából, Amerikából is érkeznek vendégeink, több szakértő vesz részt az Európai Unió jelenével és jövőjével, általában e közép-kelet-európai régióval kapcsolatos vitákban. Több román politikust is meghívtunk, de még nem mindenki válaszolt a meghívásra” – tette hozzá Sándor Krisztina.

Az idei kiadás mottójával, a „Van, ami örök” kapcsán elmondta, hogy a szervezők a fő üzenete az volt, hogy a világjárvány ellenére is vannak dolgok és értékek, amelyek örökkévalók ,és amelyeket meg kell őrizni. Ugyanakkor utalt a szomszédságban zajló háborúra is.

„A szlogen kiválasztásakor arra is gondoltunk, hogy háború dúl a szomszédságunkban, de Tusványoson lehetőség nyílik megvitatni, megbeszélni, konfliktusokat megszüntetni, vagy csökkenteni az emberek közti, a különböző pártok, a különböző gazdasági és politikai érdekek közötti konfliktusokat. Az emberiségben általában ott van ez az örök igény, mondjuk a megbeszélésre, a kommunikációra, a kapcsolódásra, tehát ez a szlogen is erre az igényre utal, ami mondjuk örök vagy folyamatos az emberiségben és a társadalomban” – mondta Sándor Krisztina.

Kitért arra is, hogy a rendezvény minden estéjén neves zenekarok koncerteznek, a programban magyarországi sportolók is jelen vannak.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy