Polgármesteri hivatal – vállalkozó – alvállalkozó

0

Articol disponibil în: Magyar Română

A november 13-ai gyergyószentmiklósi vállalkozói konferencián, Barabás Csaba,barabas a Hargita Megyei tanács munkatársa előadásán, egy roppant érdekes témára tért ki. Beszélt a polgármesteri hivatalok álltál kötött a direkt szerződésekről. Ezek azok a beruházások, amelyek a törvényes (100 ezer eurós) határérték alatt vannak, így nem licit-kötelesek.

„A direkt vásárlások. Ez a mikor egy vállalkozó elpanaszolja, hogy Ő bármit csinál, valamiért nem kap árajánlatkérést, a polgármesteri hivataloktól. Úgy érzi, hogy egy-két kedvezményezett cég, csak önkormányzatoknak dolgozna…… Ne csak jól értesült belső emberek jussanak információhoz!”nyilatkozta Barabás Csaba

Ugye mindenki tudja, hogy a korrupció, jelentős részét miért nehéz azonosítani? Azért mert látszólag minden törvényes! Kérnek egy árajánlatot, jelentős esetben, teljesen cégre szabva, mert az összeg ép, súrolja a törvényes közbeszerzési határt (100 ezer eurót). Megkérnek még melléje minimum két cégtől hasonlót. Az utóbbi két cégnek legrosszabb esetben megígérik, hogy majd „ők következnek” egy másik ilyen jellegű beruházáson, vagy „elintézik” hogy a „nyertesnek” alvállalkozói legyenek. Abból kiindulva, amit Barabás Csaba mondott, fellapoztam a gyergyószentmiklósi médiát milyen presztízs beruházások történtek az elmúlt időszakban Gyergyószentmiklóson, amely direkt szerződéskötéssel történtek? Nem kellet sokat kutakodnom körülbelül 10 perc keresés után rögtön rá is találtam néhányra. Ezek közül csak kettőt említenék meg. Az egyik a temető ravatalozóháza elé épülő beruházás. Ez a tervek szerint egy 215 négyzetméteres piskótakővel kirakott, fa oszlopokon álló tető, ami oldalt nyitott. A teljes beruházás értéke valamivel több mind 90 ezer euró. Tehát kicsivel kevesebb mind a törvény által szabályozott, licit-köteles beruházási érték! A másik ilyen beruházás a gyergyószentmiklósi Szent István tér szomszédságéban lévő pár autó férőhelyes, parkoló. Ez a beruházás összértéke is, meghaladja a 227 ezer lejt. Minden tökéletes, szép és jó, látszólag munkahely teremtő, meg is valósul, helyi vállalkozóknak ad munkát. Miért is kekeckednék? Látszólag igen, minden rendben van. De szintén olvasva a sajtót, a helyi tanácsban is megoszlottak a vélemények a beruházás szükségszerűsége és értéke kapcsán. Kifogásolták, hogy nem prioritás és hogy túl költséges. Bajkó László ellenzéki helyi tanácsos elmondta: Az előirányzatban szereplő árszámítás szerint, 387 euró négyzetméterenként. Ez véleményünk szerint túlságosan sok!”  Rögtön körbe is telefonáltam, pár építőiparban jártas vállalkozó barátomat. Ők megerősítettek abban, hogy egy teljes lakóházat, alappal, téglafalakkal, azt szigetelve, tetővel, ablakokkal, és víz, villannyal (minden közművesítéssel együtt) kb. 210-300 euró négyzetméterenkénti árral készítik. Tehát Bajkónak igaza van! Csak, tanácsülésen, az ilyen jellegű véleményt, el lehet ezt intézni egyszerű frakciófegyelemmel! A másik beruházással kapcsolatosan viszont a napokban a Szent István tér fele sétáltam. Nem is néztem kritikus szemmel, a beruházást hisz helyi céget „támogatnak”. Kerül, mibe kerül, lokálpatrióták vagyunk, gondoltam. Legalább helyi munkahelyet teremt, ami nagyon fontos a városunknak. De mi történt? Amikor a helyszínre érek, találok egy pár, más megye rendszámával rendelkező autót és sok idegen munkást. Megkérdem, kik ők? Mondják, hogy alvállalkozói a helyi vállalkozónak és nem gyergyószentmiklósiak. Ezek után megfogalmazódott bennem egy pár kérdés. Hátha valaki, az illetékesek közül megválaszolja. Hiszen közpénzről van szó és transzparens kellene, hogy legyen. Miért kell a ravatalozóház előtti téren ekkora összeget elkölteni? A két helyi vállalkozó dolgozik-e alvállalkozókkal, mivel tudjuk, sokszor, a korrupció ördöge az alvállalkozóknál van elbújva? Kik a két helyi cég alvállalkozói? Az alvállalkozók mekkora összeget kaptak? Hogyha valaki az igazságért küzd, érdek nélkül, előbb vagy utóbb kiderül bármit is tesznek ellene…

Köszönjük szépen előre is a válaszokat!

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy