Románia ismét darabokra szakad

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Románia ismét darabokra szakad. Minket, állampolgárokat összeugrasztanak, egymásnak uszítanak. Mintha újraélnénk a kilencvenes éveket, amikor a családokban az okozott veszekedést, hogy kinek mi a politikai szimpátiája.

Az ország forrponthoz érkezett, ami semmi jóval nem kecsegtet. Egy forró ősznek nézünk elébe, ami meglepő eseményeket hozhat.

Ami augusztus 10- én este történt a Győzelem Téren, az egy sor, nagyon rosszul kezelt esemény eredménye. A legnagyobb visszhangja a svédországi, PSD-nek üzenő rendszámú autó esete volt. A hatóságok két héten keresztül zaklatták azt az embert, visszavonták a rendszámtáblákat és a hajtási jogosítványát, bűnügyi dossziét állítottak ki, ahhoz, hogy a végén visszalépjenek. A román rendőrség gyengén felkészült parancsnoka, még az ENSZ egyezményre hivatkozva sem volt képes megmagyarázni az újságíróknak a rendőrség eljárását a Svédországból hazajött férfi esetében és megmenteni a hatóságokat a szégyentől.

Augusztus 10-én pedig elszakadt a cérna. A román társadalom másfél éve küszködik. Szakadás van a társadalomban. Nézzük a tévét és nem értünk semmit. Az egyes újságok mind mást és mást írnak ugyanarról az eseményről. Polgárokként teljesen össze vagyunk zavarodva. Egy olyan évnek az eredménye ez, amikor az ország olyan politikusok kezére volt hagyva, akik csak saját maguk és családjaik jólétét keresik. Bármi áron.

Miattuk jutottunk ide. Legyen az PSD, RMDSZ, ALDE, PNL vagy más, mindannyiuknak anyagi érdekeik vannak. Remélik, hogy az igazságügyi törvények úgy szavazódnak meg, ahogy azt a PSD akarja. Mert legyenek kormányon, vagy ellenzékben, mind félnek, mert bűnügyi eljárás folyik ellenük. Egyeseket már bíróság elé is állítottak és meg akarják úszni a büntetést. És kérik az eget, hogy megtörténjen, hogy a PSD átvigye az igazságügyi törvényt.

Ez az egy biztos. És még van egy. Az egyetlen valódi ellenzék most csak a becsületes polgár, aki hiszi és akarja, hogy ez az ország tisztességes, korrupciómentes legyen.

Nekünk, becsületes állampolgároknak, románoknak, magyaroknak, romáknak vagy bárkinek, ébereknek kell lennünk, azokkal szemben, akik különböző akciókra bíztatnak. Mert a hátuk mögött mindenféle kétszínű, piszkos érdek húzódhat meg, hogy különböző kitalált okokra hivatkozva még jobban megosszanak bennünket.

Talán-talán megússzák a börtönt, hogy újra lophassanak!

 

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy