Sajtóközlemény 52 éve ünnepeljük a Rromák Nemzetközi Napját

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Április 8. – Nemzetközi Rroma Nap – a rroma kisebbség kulturális és nemzeti identitásának megerősítésének ünnepe világszerte.

1971-ben a Londonhoz közeli Orpingtonban került sor a rroma népcsoport képviselőinek első világkongresszusára, amely alkalmával hivatalosan is akkreditálták a „Rroma” kifejezést az etnikai csoport tagjainak megjelölésére. Ebből az alkalomból a két színből álló zászlót nemzetközi jelképként fogadtak el, melynek alsó fele zöld – a zöld mezők jelképe, felső fele kék – a derült égbolt jelképe; a zászló közepén egy piros kerék látható, amely a nomádságot, a népcsoport utazó szellemét szimbolizálja, de emlékeztet a régi indiai sorskerékre és Jarko Jovanovic zenész által komponált „Gelem, Gelem” rroma himnuszra is.
Romániában 2006 óta ünnepeljük a RROMÁK NAPJÁT román parlament által elfogadott 66/2006.törvény alapján.
Ez alkalomból az idén is a „GI RROMANO” Egyesület – a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel partnerségben – rajzpályázatot írt ki Luminita Mihai Cioabă rroma irónő meséje alapján

A CIGÁNYLÁNY ÉS A CSALOGÁNY ,

Hargita megye minden részéről több mint 150 rajz érkezett az egyesületünk székhelyére. A vetélkedőn román, magyar és rroma gyerekek vettek részt. Köszönjük a koordináló pedagógusoknak, hogy megértették szándékos, üzenetünket .
A rajzokat megyénkben különböző rroma kultúrális rendezvényeken állítjuk ki, a gyermekek díjjait postán jutatjuk el .
(A verseny részleteivel visszatérünk)

Április 8. – NEMZETKÖZI ROMÁN NAP, amely alkalmából a „GI RROMANO” Egyesület ismét felhívja a figyelmet a Hargita megyei romák problémáira. A központi és helyi hatóságok teljes körű bevonását és felelősségvállalását kérjük. Konkrét intézkedéseket akarunk a rroma közösségek befogadásának és fejlesztésének folyamatában, meg akarjuk oldani azokat a problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülnek.
A hargitai rroma közösségek sok tagja nem részesül oktatásban, orvosi ellátásban vagy megfelelő szociális védelemben, sokan közülük gyakran ki vannak téve a diszkrimináció különféle formáinak vagy akár a társadalmi kirekesztésnek.

Egyúttal arra kérjük az egész Hargita megyei roma közösséget, különösen annak fiataljait, hogy bátran vállalják fel rroma identitásukat, és bizonyítsák be, hogy lehetnek ennek az országnak és Európának mintapolgárai, hogy megváltoztassuk a kialakult negatív képet ami néha elkísér minket… összefogásra buzdítunk, mert nagyon fontos összetartani… Felelősséget kel vállaljunk a holnapért, együtt küzdjünk a jogok tiszteletéért, a rromák értékeinek megőrzéséért és a rroma kultúránk népszerűsítéséért.

ISTEN ÁLDJON MINDEN RROMÁT A VILÁGON!
OPRE RROMA! BUT BERSA ANGLE!!!

Core Maria
,,GI RROMANO” Egyesület elnőke

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy