Acest site foloseste cookies. Continuarea navigarii pe acest site se considera acceptarea politicii de confidentialitate si protectia datelor. Click aici pentru detalii.

Levél a felháborodott románokhoz, románokról és magyarokról, kicsit másképpen

Mint azt a címből is láthatják, levelem nem az egész románsághoz szól, csak azokhoz, akik mindig felháborodnak, sőt fellázadnak, ha mi, romániai magyarok, bizonyos helyzetekben másképp viselkedünk, mint ahogy azt ők gondolják, hogy kellene. Talán szebb lett volna, ha mindenkinek személyesen írok, de rájöttem, hogy ez túl sok levelet jelentene, úgyhogy ezt az utat választottam, majd mindenki eldönti, hogy a címzettek közé tartozik- e vagy sem. Mégis remélem, hogy csak kevesen lesznek azok, akik nem lévén címzettek, azt mondják, hogy hiába olvasták el, mert azt remélem, hogy jobban megértenek dolgokat, amiről nem volt lehetőségük mélyebben, mondanám emberségesebben elgondolkodni. vegyék úgy, hogy egyeseknek címeztetett, de mindenkihez szól a levél.

Kedves felháborodottak!

Remélem, nem bánjátok, ha tegezni foglak. Nem tiszteletlenségből, de egy ilyen közvetlen hangvételű levélhez ez illik.

December 1-éhez közeledve, egy nagyon alkalomszerű lehetőség, hogy újra felháborodjatok, azt gondoltam, hogy írok valamit én is nektek, hogyha így lenne, akkor tudatosan tegyétek. Mondom ezt nem alaptalanul, emlékszem mennyire felháborodtatok tavaly, amikor a kolozsvári „Szabadság” nevű újságban 2017 augusztus 4-én megjelent interjúban, az RMDSZ elnöke, Kelemen úr (és nem „Hunor úr”, ahogy egyes cikkek írják) ezt merte mondani: „És a románoknak el kell fogadniuk, hogy nem tudjuk és nem is akarjuk az 1918-as évet megünnepelni. A kölcsönös megértés és tisztelet talajának kellene lennie. Románia nem tud nagy megvalósításokat felmutatni a centenárium évében, az elmúlt 100 évet rossz ízlésű nacionalista retorikával fogják lefedni.” Egy sor felháborodott reakció következett, amelyeket olvasva megállapítottam, hogy nem volt elég nektek az elmúlt 100 év eljutni arra a pontra, hogy kezdjétek, ha kicsit is, megérteni a magyarok lelkiállapotát, akik annyi éve nem a Marson, hanem éppen itt, veletek élnek.

Talán felteszitek a kérdést: vajon nem én is azt akarom szuggerálni, hogy nekünk, magyaroknak ez nem ünnepnap? És hogy ne maradjatok zavarban, elmondom, hogy pontosan úgy van, ahogy attól féltek: számunkra december 1-je nem jelenti azt, amit számotokra, következésképpen bármennyire is erőltetitek, nekünk nincs mit megünnepelnünk veletek.

Nehogy félreértsetek: szó sincs arról, hogy mi annyira makacsok lévén nem ismerjük el, vagy nem fogadjuk el, ami akkor, 1918 december 1-jén történt. Legyetek nyugodtak, mi mindent elismerünk és tisztelünk, amit kell. A gond az, hogy ha ti tudtátok az elejétől, hogy elvárjátok tőlünk, hogy veletek együtt ünnepeljük Románia Nemzeti Napját, akkor erre már 1991-ben kellett volna gondoljatok, és egy olyan történelmi eseményt válasszatok, amely mindannyiunk számára jelentőséggel bír és mindenkiben rezonáljon. És nem mondhatjátok, hogy erre senki nem hívta fel a figyelmeteket idejében, mert emlékszem, hogy az alkotmánytervezet parlamenti vitája során többen is felszólaltak, és nemcsak az RMDSZ részéről, figyelmeztetve, hogy ez a nap, amennyiben tényleg Románia nemzeti Napja, akkor úgy kell kijelölni, hogy az ország minden polgárát magába foglalja.

Ahogy én a mai Románia történelmét látom, a legjobb választás december 22-e lett volna, amikor 1989-ben együtt éltük meg euforikusan azokat a felemelő pillanatokat, amikor végre megszabadultunk a Ceaușescu korszak rémálmától. És ami még fontosabb: egyedi nap volt ez az ország történelmében, ami azelőtt és sajnos azután sem fordult elő, amikor valóban az egész ország, kicsitől nagyig (a szekusokat most kihagyjuk a számításból) egy volt gondolatban és érzésben, és ebben az egységben nem számított, hogy román vagy magyar vagy, ellenkezőleg: románok és magyarok összeölelkeztek, egyesek könnyeztek az örömtől, és örültek, hogy ezentúl senki nem fogja egymás ellen uszítani őket. Csak egy apróságot felejtettek el, hogy bár Ceaușescu-tól megszabadultunk, a politikától sajnos nem, és ez hamarosan pusztítani fog, lerombolva reményeiket.

És voltak akkor is parlamenti képviselők, akik december 22-ét javasolták, némi támogatást kaptak is. Másoknak viszont nem tetszett az ötlet, mert a szemükben ennek a napnak mély történelmi rezonanciával kell bírnia a románok lelkében, hányatott történelmükre emlékeztetve őket. Tehát egy felemelő eseményt akartak választani, december 22-e pedig nem tűnt történelemnek nekik, mert nem volt eléggé a múltban. Többségi szavazással úgy döntöttek, hogy a nemzeti ünnep december 1-én lesz, és ez azért történhetett meg, mert az emelkedett hangvételű beszédek szédületében a törvényhozók egyszerűen elvesztették szem elől, hogy valójában miért vannak ott. feladatuk az volt, hogy kijelöljék Románia nemzeti napját, de a szép szavak bűvöletében észre sem vették, hogy tulajdonképpen egyebet tettek: a románok nemzeti napját illetően hoztak döntést, amikor a románok (mint nemzet) egyesülését ünneplik meg, amely nemzethez, ha meg nem haragszotok, nem tartozok, bár román állampolgár vagyok, akárcsak ti, és ne mondjátok, hogy ezért is én vagyok a hibás.

Az eredmény az, hogy Románia egy olyan ország, amelyben nem az ország nemzeti napját ünnepeljük, szóval ne lepődjetek meg, ha mi, a magyarok nem ünnepelünk, ha nem hagytatok nekünk helyet, hanem indulásból kizártatok, hiszen a népetek történelme nem azonos a miénkkel (de nekünk van egy komolyabb okunk is, amire azonnal visszatérek). És mielőtt ellentmondanék magamnak, mondván, hogy ti minden évben ünnepeltek, és méghozzá olykor nagy hévvel, inkább gondolkodjatok el, mi is történik olyankor tulajdonképpen. És akkor rá fogtok jönni magatoktól, hogy az Alkotmány 12. cikke, 2 bekezdés által „Románia Nemzeti Ünnepének” napjaként meghatározott december 1-jén ehelyett ti a románok nemzeti napját ünneplitek, amelyik természeténél fogva nem az ország ünneplésére való, hanem a nemzethez való tartozásotok érzését felfrissítésére és nemzeti büszkeséggel való eltöltésetekre.

A legnagyobb gond magával az ünnepléssel van. Mit jelent tulajdonképpen „megünneplés”? A román nyelvben több ige van arra a kulturális viselkedésre, amikor egy fontos esemény óta eltelt bizonyos évszámra emlékezünk. Ha a bizonyos eseménynek nincs különösebb érzelmi felhangja, akkor azt mondjuk, hogy évfordulót ünneplünk (aniversăm). Ünnepeljük pl. egy intézmény 250 éves megalapítását. Ha az eseménynek érzelmi töltete van, szomorú vagy tragikus eseményt említünk, akkor arról az eseményről megemlékezünk (comemorăm). Pl. május 9-én megemlékezünk George Coșbuc halálának 100 éves évfordulójáról. Ha pedig az az esemény még ma is örömmel tölti el a szívünket, akkor és csak akkor mondjuk, hogy megünnepeljük (sărbătorim).

Ti természetesen megünnepelhetitek December 1-jét, ha nem is Románai Nemzeti Napját, mert van minek örülnötök, sőt több lehetőség közül választhattok, mit is ünnepeljetek:

(1) Ha nem vagytok és soha nem is voltatok erdélyi románok, megünnepelhetitek Erdély Román Királyság általi meghódítását, mert nagyszüleiteknek vagy dédszüleiteknek éppen ez volt akkor a felemelő történelmi pillanat, ami örömmel és büszkeséggel töltötte el őket. Persze, hogy szebb hangzása legyen, fogalmazhatunk úgy is, hogy a Kárpátokon túli testvéreitek felszabadítása az Osztrák- Magyar Monarchia elnyomása alól.

(2) Ha erdélyi románok vagytok, elsősorban, és jogosan, nagyszüleitek felszabadítását ünnepelhetitek, a dualista Magyarország elnyomása alól.

(3) Ha úgy gondoljátok, hogy az előzőek nem elégítik ki az egység eszméjét, mindannyian ünnepelhetik a románok évezredes álmának megvalósítását, hogy egyesüljenek és egy saját független államban éljenek. Ez tényleg szépen hangzik, és eszmeként, további olyan kérdések feltevése nélkül ünnepelhető, mint például, hogy ez az évezredes álom létezett-e valójában, vagy inkább a románok körében mai is elterjedt néphit, amelyet a Ceaușescu időszak tankönyveinek is köszönhető (de talán még az azutániaknak is, nem ellenőriztem). Abban az időben a „románok évezredes álma” szószerkezetet a Nagy Egyesüléssel kapcsolatos beszédekben kanonizált képletként volt ajánlatos használni, színültig töltve a románok fejét, épp az elérni kívánt hatás ellenkezőjét váltva ki. Sokan a románok közül annyira megunták már, hogy viccet csináltak belőle (egyetlen példát adok, egy cikknek a címét: A románok évezredes álma a megvalósulás küszöbén: Elmegy Pițurcă). Én is kerestem ezt az álmot, és arra következtetésre jutottam, hogy az 1918-as évre vonatkoztatva az „ezeréves”, sőt az „évszázados” jelző is túlzás az eszmék történetében. De ez egyáltalán ne zavarjon titeket: ahhoz, hogy örülni tudjunk valaminek, annak nem feltétlenül kell valósnak lennie, a fontos csak hinni a létezésében.

Teljes cikk: contributors.ro

 

 

dolinex


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük