Összekötik Hargita és Suceava megyét

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Pénteken, szeptember 28-án kiadták a Bélborból Suceava megye felé vezető megyei út rehabilitációjára irányuló munkálatok megkezdésének rendeletét. Ez alkalomból Borboly Csaba mellett jelen volt a találkozáson Bende Sándor képviselő, Tudor Andriu, Suceava megye főépítésze, Hargita megye északi részét képviselő megyei tanácsosok, illetve a térség településeinek polgármesterei.

Bende Sándor képviselő azon az állásponton van, hogy az út rehabilitációja után a terület mind gazdasági, mind idegenforgalmi vonzerővé válik. Suceava megyéből Bukarestbe utazók számára a megtett út közel 100 kilométerrel rövidül meg, és megkönnyíti a Marosvásárhelyre való utazást is. A turisták száma is növekedni fog, ugyanis Borszék üdülőtelep és a szomszédos megye sípályái vonzzák a környék lakóit. A képviselő még azt mondta, hogy az út felújítása után Gyergyóholló- Bélbor- Vatra Dornei útszakaszt átveheti az országos Útügyi Hivatal.

Az út felújítása Suceava megyei részen is történik. Suceava főépítésze által elmondottak szerint hétfőn kezdődnek Panaci és Glodu közötti útszakaszon, a Glodu és Hargita megye közötti szakaszon a területek jogviszonyának tisztázását követően kezdhetik el a felújítást.

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy az út rehabilitációjával együtt Hargita megye és Bukovina összekapcsolódik. Az előnyök mindkét megyében a turizmus szempontjából jelentősek lesznek. Úgy véli, hogy olyan beruházások, mint például a borszéki kezelőközpont segíthet abban, hogy megnöveljük megyénk látogatóinak számát.

„Sajnálatos módon több évnek kellett eltelni az út felújítása fontosságának, és az ezzel járó gazdasági előnyök felismeréséig. Ez lesz az egyik legszebb transz-kárpáti út”, mondta Borboly Csaba, megjegyezve, hogy a felújításhoz szükséges munkálatokra nem volt eredetileg pénzalap, jelenleg az uniós alapok igénybevételére került sor.

A megközelítőleg 6,5 km-es beruházás az investitii.judetulharghita.ro oldalon követhető.

 

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy