Egyes magyar politikusok azért aggodnak, mert rájöttek, nem működik a Székelyföld szlogen

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Nemrég néhány meghatározó magyar politikus találkozott és beszéltek a

jövő évi helyhatósági választások kampányáról. Az egyik napirendi pont a találkozón az volt, hogy változtassanak a szélsőséges politikai üzeneteken. Ez, azzal magyarázható, hogy a magyar választó már nem fogékony és unja ezt a steril, semmitmondó üzeneteket. A megjelent politikusok azt a következtetést vonták le, hogy a magyar nemzetiségű választópolgárok nem érdekeltek és nem fogékonyak a székelyföldi autonómia közbeszéd iránt. A munkahelyteremtés, a járható utak, a jobb megélhetés és a rezsicsökkentés témaköreiben érintettek. Nem fogékonyak a Székely Nemzeti Tanács által előterjesztett és a csíkszeredai városi tanács által elfogadott, Székelyföld mind önálló közigazgatási régióról, szóló határozatok pere iránt sem. De egyes magyar politikai stratégák nagy reményeket fűztek ehhez. Azok, akik kirobbantották ezt a botrányt, tisztában voltak azzal, hogy az igazságszolgáltatás vissza fogja utasítani ezeket a tanácshatározatokat. Azt szerették volna ugyanis, hogy áldozatként tűnjenek fel, a magyar lakóság szemében és ez által egy megnövekedett szimpátiának örvendjenek. Az társadalmi összefogás viszont elmaradt, mert a szavazók megunták ezt az alaptalan politikai beszédet. Az is tény, hogy a magyar választó egyre racionálisabban kéri a konkrétumokat, azoktól a Hargita megyei politikusoktól, akik a helyi közigazgatásban tevékenykednek. Azt kéri, hogy mit tett az utóbbi 4 évben, azon túl, hogy idealizált beszédeket hangoztattak. Úgy tűnik, hogy a Hargita megyei lakósok, már nem érdekeltek a fölösleges politikai botrányokban, hanem egy normális életet, jól fizető munkahelyeket szeretnének. Arra kötelezik a megyében tevékenykedő magyar politikai szervezeteket, hogy álljanak ki a saját választóik elé, olyan konkrét tervekkel és javaslatokkal, amelyek elősegítik és megoldást kínálnak az életszínvonal növekedésére. Egyre világosabb az is, hogy egyes hozzá nem értő magyar politikusok aggodnak, mivel már nem tudják könnyen újra becsapni a választópolgárokat, szélsőséges politikai üzeneteikkel. Bízunk benne, hogy a helyhatósági választások után olyan magyar politikusok kerülnek tisztségbe, akik tenni fognak azért, hogy a megye ne arról legyen híres, hogy itt a legalacsonyabbak a bérek, a legkevesebb a külföldi befektetés, legmagasabb a munkanélküliség és legkisebb az EU-s források felhasználása.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy