A munkaszüneti napokat már az év elején meg kell jelölnie a kormánynak

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Megszavazta a szenátus a héten az RMDSZ- nek azt a törvénytervezetét, amely szerint a kormánynak kötelessége lesz minden év január 15-ig egész évre előre megjelölni az ünnepnapokat megelőző vagy követő szabadnapokat.

„A jogszabály előírja, hogy azokat a napokat is meg kell jelölni, amelyeken a szabadnapokat be kell pótolni”, mondta Derzsi Ákos RMDSZ szenátor, a felsőház munkaügyi bizottságának tagja.

A törvénytervezet a polgárok és vállalkozók közintézményekkel való kapcsolatának kiszámíthatóságát célozta meg, emelte ki a tervezet szükségszerűségét az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője, Cseke Attila.

„Nagyobb kiszámíthatóságra van szükségünk a közigazgatásban. A munkanapok meghatározása egész évre segítené a polgárokat, akik a közintézményekhez fordulnak, de az intézmények munkatársait is támogatná, akik időben megtervezhetik nyaralásukat ”- mondta.

Ha a Képviselőház is megszavazza a kezdeményezést, a kormány jövő év januárjában kijelölheti a 2020-as évi szabadnapokat.

Idén a húsvéti kisvakáció az állami és magánszféra alkalmazottainak négynapos lesz, április 26- 29 között. Tavaly óta a nagypénteki nap is munkaszüneti nap. Idén a húsvét április 21-re, illetve 28-ra esik (ortodox).

Felröppent a hír miszerint 2019-ben a húsvéti szabadnapos időszak hatnaposra nyúlhat, amennyiben a kormány összeköti a május 1-vel, az a1.ro szerint.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy