Az Autizmus Világnapjára emlékeztek a felsőboldogfalvi napközi otthonban

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Április 2-án a világ figyelme az autizmussal élőkre és családjaikra irányul. A világszintű kezdeményezés 2007-ben indult és az ENSZ április 2-át jelölte ki az Autizmus Világnapjának.

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság valamint a székelyudvarhelyi Pro Autist Alapítvány által működtetett felsőboldogfalvi nappali foglalkoztató központban április 1-én ünnepelték az Autizmus Világnapját.

Mint azt Sántha Gyöngyvértől, a Pro Autist Alapítvány munkatársától megtudtuk, a boldogfalvi ház csengett a közös munka örömétől. Erre az alkalomra vendégek is érkeztek a nappali központba: a LIA Alapítvány által működtetett, bikafalvi Védett Lakóotthon támogatottjai és nevelőik látogatták meg őket. A vendégek megosztották a nappali központba járókkal a tudásukat, megtanították őket papírkosárfonás fortélyaira, valamint karkötő készítésre. Cserében a kedvezményezettek megtanították a vendégeket a nemezgolyó készítésére. Jó hangulatú közös délelőtt volt, mely arra világított rá, hogy mindannyian értékesek vagyunk.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy