A romániai medvék sorsa elérte a kritikus küszöböt a nemzetközi sajtóban

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

 

Úgy tűnik a medvéknek sikerült az, ami az embereknek nem: a romániai medvék sorsa elérte a kritikus küszöböt a nemzetközi sajtóban.

A témát szélesen tárgyalta a The Guardian november 22-én megjelent egyik cikke.

Sajnos a cikk nem a valós helyzet megértésére törekszik, inkább szenzációhajhásznak tűnik, amit a cikkhez mellékelt 17 évvel ezelőtti Ilfov megyében készült kép is alátámaszt.

Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke, a Régiók Bizottsága raportőre nagyvadakkal való együttélés témában, hibaigazítást kér a brit újságtól tekintve, hogy eltúlzott, a valóságnak nem megfelelő információk láttak napvilágot a közölt anyagban.

„A blogomban megírt kontextusból kiragadva és kiforgatva tálalták az általam leírtakat”, mondta Borboly Csaba, aki hozzátette, hogy nehezen elhihető, hogy pusztán fordítási hiba lenne a dologban és a cikk megjelenésének időpontja felveti annak gyanúját, hogy befolyásolni akarják a témában születendő politikai döntéseket. A cikk a neves brit újság nyomtatott verziójában éppen a Régiók Bizottsága környezetvédelmi szakbizottsága ülésének napján jelent meg, és az ülésen a szakbizottság egyik brit tagja lobogtatta.

„Könnyen félre lehet vezetni a nemzetközi sajtót és meggyőzni, hogy mellőzzék az embereket érintő valós problémákat. A szavazók és az európai döntéshozó fórumok tagjainak nagy része városon él, távol a medvéktől és nem ismeri az általuk okozott igazi gondokat. Ily módon könnyen manipulálhatók fél kijelentések és hiányos információk által. Ám mindeddig sem az eurómilliókat lehívó természetvédő szervezetek, sem a kormány intézményei nem álltak elő valamilyen alternatívával az emberi életek biztonságának biztosítására azokon a területeken, ahol nagy a medvepopuláció”, mondta Borboly Csaba.

A sajtó hozzáállását jól példázza a The Guardian cikke, amely tartalmilag azon nemzetközi természetvédő szervezetek álláspontját ismerteti egyoldalúan, akik a romániai medvekérdésben a folyamatos konfliktus állapotának fenntartásában érdekeltek, és javaslataik csak tovább gerjesztik a problémát.

A megyetanács elnöke szerint ily módon továbbra is az egyszerű emberek szenvednek, akiknek naponta a medvék túlszaporodása okozta problémákkal kell szembenézniük. Bebizonyosodott, hogy a feszültség csak fokozódik, és ezeknek a szervezeteknek a javaslatai az ökológiai egyensúly fenntartásához sem járulnak hozzá. Borboly Csaba számtalanszor kihangsúlyozta, hogy nem a medvék meggyilkolása a cél, hanem a lakosság biztonsága a fő szempont, ehhez pedig a vadállomány hatékony kezelésére van szükség. Létfontosságú egy menedzsmentterv kidolgozása, amire nézve született is egyetértés november 17-én, a Románia Szenátusának Környezetvédelmi Bizottságában tartott közvitán is. Ugyanezt tette nyilvánvalóvá Borboly Csaba a Régiók Bizottsága környezetvédelmi szakbizottsága november 21-i brüsszeli ülésén. A legrövidebb időn belül megoldásnak kell születnie, különben az emberek önbíráskodáshoz folyamodnak, ami ártana a medvepopulációnak.

„Nem a medvék kiirtása a célunk, hanem a biológiai egyensúly fenntartása és így egy egészséges környezet biztosítása is a medvék számára. Célunk az emberi élet megvédése, hogy a sötétség beálltával az emberek ne féljenek elhagyni házaikat. Ez a valós helyzet, amely nem látszik a város és az intézmények irodáinak távlatából”, hangsúlyozta Borboly Csaba.

Forrás: Hargita megye

 

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy