Rehabilitálják a világörökség részét képező székelyderzsi vártemplom felé vezető utat

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

Felújítják az utat a 133-as megyei út és a 15-ös községi út közti szakaszt, Székelyderzs község irányában. Székelyderzs vártemploma egyike azoknak a romániai magyar műemlékeknek, amelyek az UNESCO Világörökség részei. Az ide vezető utat kell megépíteni a megyehatártól az elkészült aszfaltútig. A jelenlegi földútra aszfalt kerül, ennek tervezésére hirdetett közbeszerzési pályázatot Hargita Megye Tanácsa.

A június 22-i határidőig főként helyi, székelyföldi tervezők jelentkezését várják. A több mint egy kilométeres szakasz felújítása főként a derzsieknek és a kányádiaknak fontos, akik ezen a szakaszon közlekednek az E60 jelzésű európai út, illetve Segesvár és Brassó felé.

„Ahogy év elején is elmondtuk, idén a megyei tanács egyik prioritása az utak javítása, korszerűsítése. Ezt az ígéretünket igyekszünk tartani, és várjuk elsősorban a helyi vállalkozók segítségét munkánkhoz. Fontos a járhatóság biztosítása településeink között, tarthatatlan, hogy a Hargita megyei autósok rongálják járműveiket a rossz utakon. A szóban forgó útszakasz rendbetétele turisztikai szempontból is fontos, hiszen ez vezet az UNESCO Világörökség részét képező székelyderzsi vártemplomhoz” – nyilatkozta Borboly Csaba megyeelnök.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy