A fonóvilla, fontos művészi és szimbolikus értékkel bíró használati tárgy

Articol disponibil în: Magyar Română

A fonóvilla a hagyományos otthonok nélkülözhetetlen tárgya, amely fontos szerepet tölt be a hazai textiliparban, és amelynek története egészen a korai neolitikumig vezet vissza bennünket. Erről olyan régészeti leletek tanúskodnak, mint a szövetdarabok és számos orsócsavar és függőleges szövőszékhez való súly.

A fonóvilla, függetlenül attól, hogy melyik kategóriába tartozik, statikus tárgy, amelyet vagy a padlóhoz, vagy a nő övéhez rögzítenek.

A fonóvilla képében egyrészt a világ tengelyének, az élet fájának, a mennybe való felemelkedés motívumának szimbolikus ábrázolását, másrészt a házassági ajánlat és elköteleződés materializálását találjuk.

Számos néprajzi területen, például Hargita megyében is, a fonóvilla története azzal a pillanattal kezdődött, amikor egy fiatalember azzal a céllal dolgozta meg, hogy egy neki tetsző lánynak adja. Emiatt sok villa különleges művészi tulajdonságokkal rendelkezik, mivel faragott, vagy festett.

A fonóvilla az orsóval együtt a nő kedvenc tárgya volt, amely egész életében elkísérte őt, a házasság előtti időszaktól kezdve. Idővel ezek a tárgyak érzelmi töltést kaptak, megtestesítve tulajdonosuk és családja történetét.

Gyakran egy darabból készült, néha fogakkal, lapított formában (szárnyas villák) vagy a fa kör alakját követve, a villák díszítése és hossza változó.

A Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteményében egyrészt egyszerű, használati szerepet betöltő fonóvillákat találunk, de olyan darabokat is, amelyeket megérintett a művészi érzék és az alkotó szépség iránti igénye.

A korábbi néprajzi kutatásokból a néprajzi hagyaték néhány különleges darabbal gazdagodott, amelyeket különösen Székelyandrésfalva községben található Vidakút és Újlak falvakban találtak. Innen származik két faragott villa, amelyek közül az egyik fogas, a másik pedig faragott és festett. Mindegyiknek faragott tulipánregisztere van, az egyiken pedig a Végtelen oszlopra utaló rombuszok is vannak.

A faragott és festett villa nagyon különleges. Három faragott tulipán alakú faragvány veszi körül a villát, amely vöröses-lilás háttérszínt kapott, amelyre a motívumokat más színekkel festették. A villa felületét pontok, vonalak, rombuszok és cikcakkok borítják. Ezek a tulipánok aprólékosan megmunkáltak, mind szobrászati, mind képi szempontból.

Zorel Suciu, a Maroshévízi Néprajzi Múzeum néprajzkutatója és muzeográfusa édesanyja saját szavaival meséli, hogy a Hargita megye északi részére jellemző fonóvillákat egy bicska hegyével szúrták meg, szénnel dörzsölték, majd letörölték, végül vajjal dörzsölték, hogy kifényesítsék őket. „Otthon hosszú fonóvillával fontak (az asszonyok), ha pedig más tevékenységet végeztek, ide-oda kellett mozogniuk, a bal karjuk alá vagy a derekukba szíjazott fonóvillával jártak, hogy mozgás közben is fonhassanak”. A falusi világban ugyanis az egyik – helyes vagy helytelen – felfogás az volt, hogy „az asszony keze soha nem lehet tétlen” – jegyzi meg Virgil Vasilescu.

Doina Dobreanu gyergyóvárhegyi publicista és néprajzkutató őrzi édesanyja, Ioana Dobrean (1925-2016) fonóvilláját, egy talppal ellátott fonóvillát, amelyre az 1944-es évszám van bevésve, és amelyet a későbbi férje, Aurel Dobrean ajándékozott neki. A villát, amellyel több mint 60 évig dolgozott, a bot felső felületét borító csík díszíti, amelyet sakktábla-szerűen elrendezett kockás regiszter követ, majd alul más motívumok, például inda látható rajta.

– – – – – – – –

Szerkesztette: Cosmina M. Oltean

– – – – – – – –

Bibliográfia:

Virgil Vasilescu, “Semnele cerului – Cultura și civilizația carpatică”, Chișinău, Ed. Arhetip.

Monica Dușan, “Furca de tors ca arbore cosmic și simbol al dragostei și fertilității” în Revista de lingvistică și cultură românească.

Doina Dobreanu, Zorel Suciu, “Acasă, la Subcetate”, pp. 52-56.