A Szakrális Maraton után újabb kihívás a hivőknek
Articol disponibil în: Magyar Română
Az augusztus 14- ei Szakrális Maraton résztvevői egy újabb kihívást fogadtak el és egy hosszú menetelésen vesznek rész a keresztény értékek népszerűsítése érdekében. A csíksomlyói kegytemplomban tartott misét követően elindulnak a 850 km-es Mária útra, Budapest végcéllal.
A Mária Út a zarándoklatot és sportot ötvözi, a természetközelséget hivatott megerősíteni, amelytől a modern életmód alapzaja az embert elválasztotta. Az utazás fizikai, szellemi, lelki téren történik, egy 16 napos elszakadás a mindennapoktól. Ez a lényege a kezdeményezésünknek, amelyre minden kalandra nyitott egyént szívesen látunk. hasonló eseményeket szerveztünk már a múltban is, de ez a leghosszabb úgy távolságban, mint időben.
A Szakrális Maraton a keresztény értékekért és békéért célja az európai népek egységének és a keresztény gyökerek megőrzésének fontosságát kiemelni.
A résztvevők 16 napig lesznek úton. Az alapcsapat 5 emberből áll, egy autó és 2 kerékpár áll rendelkezésükre, ami maximális mozgásteret biztosít, szükség szerint váltják egymást, így mindenki vezet, kerékpározik és gyalogol felváltva.
A zarándoklat végcélja Budapestre érni szeptember 10- re, ahol a zarándokok a Fiatalok a Keresztény Európáért rendezvényen vesznek részt, népszerűsítve a zarándoklatot, amelyet számításik szerint 16 nap alatt tesznek meg.
Egyházi védnök: Urbán Erik, érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója
Fővédnökök: Novák Károly Eduárd, Csíkszereda, Paralimpiai Világ és Európai kerékpárbajnok; Borboly Csaba megyeelnök; Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda Polgármestere
Főtámogató: Emberi Erőforrás Minisztériuma
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Bogya Zoltán csapatvezető: ultramaratonista, Asociația Cabane de Creastă, Kolozsvár; Clubul Sporturilor Montane Rupicapra [email protected], 0722-365.349
https://www.facebook.com/ErossZsoltEmlekturaMariaUton/?fref=ts
Molnár Sándor, a Szakrális Maraton koordinátora, Csíksomlyó