„Egy gyermek- Egy fenyőcske!”- A Romsilva kampánya
Articol disponibil în: Magyar Română
Az új kampány célja, hogy felhívja a gyermekek figyelmét a természetre, szoros kapcsolatteremtés az erdővel, az erdőgazdálkodás oktatása az ültetésbe való bevonás révén, valamint a szocializáció. Ebben a törekvésben a szülőket, a rokonokat és a barátokat is felkérjük, hogy nyújtsanak segítséget minden gyermeknek, aki részt vesz az ültetési akcióban.
A kampány koncepciója egyszerű!
Bármely társaság, egyesület, alapítvány vagy magánszemély megvásárolhat egy „fát”, amelyet a gyermek cserépbe ültet, gondoz, és a következő év tavaszán segít kiültetni a természetes környezetébe! A Romsilva szakemberei minden tapasztalatukat, tehetségüket és segítőkészségükről biztosítják a résztvevőket.
A csemeték megvásárlására 2019 november 4- 2019 november 30 között kerül sor, a korai fagyok függvényében, a cserépbe ültetés a 2019-2020-as tanév első félévének végéig nyúlik ki.
Az „Egy gyermek- Egy fenyőcske!” kampány hivatalos megnyitójára a brassói 30-as Általános Iskolában kerül sor, 2019 november 6-án, 11:00- 13:00 óra között, amikor az iskola tanulói cserépbe ültetik a csemetéket a környező megyék erdészeinek útmutatásával.
Az erdészek elsőkként csatlakoztak a kampányhoz és megvásárolták a csemetéket és a cserépbe ültetéshez szükséges készletet. Így ezeknek a nagylelkű erdészeknek a segítségével a gyerekek a szaktanácsadás mellett anyagi támogatásban is részesülnek.