Ezer doboz Favipiravir Meditop gyógyszert kapott adományba a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház bejelenti, hogy ezer doboz, a Covid-19 páciensek kezelésében használt Favipiravir Meditop gyógyszert kapott adományba Magyarország Kormányától.

Tóth László főkonzul csütörtökön, október 14-én adta át az adományt a kórház menedzserének, dr. Konrád Juditnak.

Ez az adomány a második része annak az öt mobil lélegeztető gépből álló adománynak, amelyet Kövér László házelnök adott át az előző napokban Csíkszeredában.

„Reméljük, hogy ez az ezer doboz gyógyszer sok székelyföldi beteg gyógyulását fogja segíteni” – mondta Tóth László.

Az adományért Dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere fejezte ki háláját. Közölte, a több mint ezer beteg kezelésére elegendő adomány felét a kórház felajánlja a többi székelyföldi kórháznak, szükségletük szerint átvehetnek belőle.

A kórház menedzsere is a védőoltást fontosságát hangsúlyozta, mint rámutatott, a ma kórházunkban ápolt koronavírusos betegek 88 százaléka, a súlyos és kritikus állapotban lévő betegek között pedig szinte senki nincs beoltva.

„Reméljük, hogy a megbetegedési adatokat és a helyzetet látva többen felismerik ennek a fontosságát”- tette hozzá a menedzser.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy