Felborult és az útszélén hagyott személygépkocsi. A „sofőr” csak 16 éves

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

 

A rendőrök megállapítása szerint egy 16 éves csíkkozmási fiatal lehetett a sofőrje a Csíkszentgyörgyön, egy kitört távközlési oszlop közelében talált összetört személygépkocsinak.

Illusztráció

2019 július 13-án, 18:00 óra körül a Hargita megyei rendőrök Csíkszentgyörgy területén, a 123/B megyei út mellett egy árokba borult személygépkocsit találtak, egy törött távközlési oszlop mellett.

A nyomozást követően másnap este azonosítottak egy 16 éves csíkkozmási fiatalt, akit a fenti baleset elkövetésével gyanúsítottak.

A begyűjtött adatok és bizonyítékok alapján a rendőrség kiderítette, hogy 2019 július 13-án, hajnali 3-kor a fent említett tizenéves a szóban forgó személygépkocsi volánjához ült, amellyel először Csíkszentmárton irányába autózott, majd Csíkszentgyörgy felé vette az irányt, ahol egy jobb kanyarban elvesztette uralmát a jármű fölött, áttért a szemközti sávra és egy faoszlopnak ütközött, amelyet kitört a helyéről, az autó pedig a sáncba borult.

Az ütközés során a fiatal nem sérült meg, kiszállt az autóból, otthagyta és gyalog hazament.

Az ügyben jogosítvány nélküli vezetés bűncselekményének elkövetése miatt folyik a kivizsgálás.

 

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy