Felújítás alá kerül a borszéki sportbázis

0

Articol disponibil în: Magyar Română

 

18 millió lejt fektetnek be a Stadion utcai sportbázis felújításába, a finanszírozást a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért Felelős Minisztérium hagyta jóvá. A két és fél éves projekt révén a bázis korszerűsítése, bővítése valósul meg, írja közleményében a Borszéki Polgármesteri Hivatal.

A tervek szerint a borszéki Stadion utcai létesítményt felújítják, korszerűsítik, kibővítik és felszerelik. A beruházásra közel 18 millió lejt hagyott jóvá a fejlesztési szaktárca, a kivitelezés határideje két és fél év. A munkálatok során a sportpálya mellett új épülettel bővül a központ, ahol öltözőket rendeznek be, kint pedig 1000 férőhelyes lelátót alakítanak ki. A meglévő focipályát felújítják, gyepesítik, és három új, multifunkcionális sportpálya is épül. Minden pályához éjszakai megvilágítást biztosítanak.

Mik József polgármester szerint a sportbázis felújítása egy újabb kitörési lehetőséget jelent Borszék számára. „A helyi sportélet újraéledését is reméljük a beruházás által. Ugyanakkor egy korszerűen felújított és felszerelt létesítmény a sportturizmus terén is új lehetőségeket nyit” – fogalmazott az elöljáró.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy