Közúti események Hargita megyében (március 8-9)
Articol disponibil în: Magyar Română
2024. március 8-án, 19 óra körül egy 34 éves gyergyóremetei férfi, miközben a lakóhelyén közlekedett autóval elütött egy 79 éves, ugyanezen a településen élő nőt, aki gyalogosként kelt át az úton.
Ennek következtében a nő testi sérüléseket szenvedett, és orvosi kezelésre kórházba szállították.
A sofőrt alkoholszondával ellenőrizték, az eredmény nulla volt.
Az eset pontos okainak és körülményeinek megállapítása érdekében folytatódnak a vizsgálatok.
2024. március 9-én, hajnali 4:30 körül egy 61 éves csíkkarcfalvi férfi, miközben személygépkocsit vezetett a D.E.578-as úton, Gyergyószárhegy településen, Gyergyóditró felől Gyergyószentmiklós irányába, a vizsgálatok befejezése után megállapítandó okokból és körülmények között elvesztette uralmát a jármű felett és az út menti árokba borult.
A sofőr és egy 80 éves nő, aki a gépkocsi utasa volt, személyi sérüléseket szenvedett, és kórházba szállították őket ellátásra.
A sofőr nem állt alkoholos befolyásoltság alatt.
A rendőrök tovább vizsgálják az eset körülményeit.
- a Hargita Megyei Rendőrfőkapitányság álta közölt információk