Hatalmas botrány a csíkszeredai rendőrségen, amelyről a közönség mit sem tud.

0

Articol disponibil în: Magyar Română

Fotó: arhív

 

A csíkszeredai rendőrség tisztjei és altisztjei május 2-án, a sürgősségi állapot teljében, késő éjszakába nyúló bulit szerveztek, zenével és mindennel, ami egy bulihoz kell, a város egyik lakónegyedében, a járvány és a katonai rendeletek miatt a lakásukba zárkózott emberekkel teli tömbházak szomszédságában.

Úgy tűnik, hogy a bulizók között ott volt maga a városi rendőrség vezetője is, Ghenci Nicolae főparancsnok. A buli felháborította a majdnem két hónapja lakásaikba zárt, a korlátozásokat megelégelő polgárokat, ami a buli résztvevői ellen a rendőrséghez benyújtott panaszban öltött testet.

A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője, Gheorghe Filip nyilatkozata szerint, ez az állampolgárokat megalázó felhangú eset- belső vizsgálat tárgyát képezi, amely során megállapítják a bűnösök kilétét, felelősségre vonását, stb., stb. … Gheorghe Filip válasza nagyon diplomatikus volt, de megerősítette azt a tényt, hogy magas rangú tiszteket, köztük a városi rendőrség vezetőjét is érinti az ügy. És persze a sajtót is tájékoztatni fogják…

Jó dolog, hogy belső vizsgálat indult, de nagyon tartok attól, hogy mint sok más esetben, ebben az országban, a tettek elkendőzésének leszünk tanúi. Az idő telik és felejtünk. Talán célszerűbb lett volna a kezdetektől tájékoztatást adni a történtekről- a vizsgálattal párhuzamosan. Mert az nem normális dolog, hogy az embereket kötelezik a házaikban ülni, szédületes összegekre megbüntetni őket, miközben mások, pont azok, akik a törvényt kellene alkalmazzák és betartassák, azok szegik meg elsőkként. És nem akárkik, hanem a megyeszékhely rendőrségének főnöke.

Úgy tűnik ezzel az esettel Hargita megye bevonul azon megyék sorába, amelyek a járvány és a szükségállapot teljében, rendőrök által szervezett bulikkal „büszkélkednek”. Nem gondoljuk, hogy ez a teljes rendőri testületet jellemzi. Legtöbbjük becsületes ember, akik velünk együtt szenvedtek ebben az időszakban és tisztelik a törvényt és a szakmai státuszukat. Éppen ezért úgy gondolom, hogy Csíkszeredában az intézkedéseknek, mint másutt is az országban, olyanoknak kell lenniük, hogy egyszer s mindenkorra véget vessen a polgárok és a törvény kigúnyolásának. Csak azokra az esetekre kell néznünk, amelyeket a média megszellőztetett. Mi pedig, ahogy Gheorghe Filip úr mondta, figyeljük az ügy fejleményeit, és az újdonságokkal visszatérünk.

I.R.

 

 

Media PR Grup — Fii văzut. Fii auzit. Fii cunoscut. Promovare, publicitate, PR, comunicare, media și consultanță. Nota redacției: În această publicație se pot exprima opinii conform principiului libertății de exprimare. Orice entitate poate furniza un drept la replică sau lămuriri ce vizează conținutul din această publicație folosind datele din secțiunea de contact.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.