Pufi és Barátai Színjátszó Tábor

0

Articol disponibil în: Magyar Română

logo_piros

2016 augusztus 29 – szeptember 4-e között első alkalommal kerül megrendezésre a Pufi és Barátai Színjátszó Tábor Balánbányán. Főszervezők: Mihály Csaba  – Botorka Művelődési Egyesület, és Bajka-Barabás Réka – La Perla Egyesület. Támogatók: Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.

Kisiskolásoktól egyetemistákig, mindenkit várunk a tábor foglalkozásaira, a plakáton feltüntetett programok pedig nyitottak.

A legkisebbek egész héten bábos foglalkozásokon vesznek részt Albert Zsuzsa bábszínész vezetésével, az 5-6 osztályosok pantomim és verses foglalkozásokon, Bajka-Barabás Réka színművész irányításával, a 7-10 osztályosok színész tréningen tehetik próbára tehetségüket, melyet Kolozsi Borsos Gábor, színész, a gyergyószentmiklósi Szín-Kron Színjátszó Csapat vezetője tart, az ennél idősebb korosztály egy két napos intenzív műhelymunkán vesz részt Orbán Imola irányítása alatt, aki a kézdivásárhelyi Bóbita Egyesület elnöke, tréner.

A folyamatos foglalkozásokon kívül érkeznek vendégelőadók: A Role zenekar, dr. Gyéresi Júlia beszédtanár, Tarjányi Krisztina színművész, Silló Erika pszichológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Nevelés karának hallgatóiból álló önkéntes csapat, Kopacz Réka mozgástréninget vezet, a helybeliek, pedagógusok segítenek nekünk, és a kerekasztal beszélgetésre pedig színházi szakembereket hívtunk meg.

Szeretettel várjuk, hogy a nyitott programjainkba bekapcsolódjanak, illetve szívesen válaszolunk a kérdéseikre!

Üdvözlettel,

Bajka-Barabás Réka

főszervező

Pufi es baratai plakat

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy