Több mint ezer személy vett rész a március 15-i rendezvényeken Csíkszeredában
Articol disponibil în: Magyar Română
Több mint ezer ember vett részt péntek este Csíkszeredában a március 15-e alkalmából szervezett központi rendezvényen, amelyet a településen található Mikó-vár előtt tartottak – számol be az AGERPRES.
Mint minden évben, a rendezvény első része Gál Sándor forradalmi vezér szobránál zajlott, és a magyar állami himnusz eléneklésével kezdődött, majd néhány művészi momentum és koszorúzás következett.
A jelenlévők ezután a Nagy István Művészeti Líceumba vonultak, ahol emléktáblát avattak a forradalmár Kossuth Lajos portréjával, amelyet a Csíkszeredával testvérvárosi kapcsolatot ápoló magyarországi Cegléd adományozott.
Itt is rövid művészeti momentumokat mutattak be, majd Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor beszélt a jelenlévőknek a nap jelentőségéről és fontosságáról.
Az emléktábla leleplezése után a résztvevők a város fúvószenekarának vezetésével a Vár- térre vonultak, ahol a nap fő eseményére került sor.
Művészeti műsor bemutatására került sor, majd Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szólt a közönséghez.
Borboly beszédében elmondta, hogy a magyarok arra törekszenek, hogy erősítsék identitásukat, ugyanakkor a szomszédok is elfogadják őket.
„Arra törekszünk, hogy mindenki megértse: a székelyek minden más közösséget egyenrangú félként tisztelnek, miközben megőrzik identitásukat és hagyományaikat, saját sorsuk urai, saját maguk választják vezetőiket, és ezek a vezetők csak a székelyeknek tartoznak elszámolással” – mondta Borboly.
Korodi Attila polgármester a maga részéről úgy fogalmazott, hogy „március 15. nem jelent mást, mint a szabadságot, a szabadság érzését, ami azt jelenti, hogy megélhetjük a saját identitásunkat, és ez az identitás kiteljesedik a mindennapokban, a közösségben, az ünnep napján, vagyis minden alkalommal”.
A rendezvényen részt vett Beke Mihály András, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője is, aki Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét adta át.
Végül koszorúkat helyeztek el Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu forradalmárok szobránál, a Csíki Székely Múzeum épületét pedig a magyar zászló színeiben világították ki.
fotó: Civil Csíkszereda/ (Kedves István)