Az élet túl szép ahhoz, hogy a drogok tönkretegyék. Légy menő ALKOHOL nélkül!
Articol disponibil în: Magyar Română
2023 november 27-én a „Felelős döntések – garantált lehetőségek” című, a fiatalok pszichoaktív szerek használatának megelőzését célzó megyei projekt keretében a Bűnelemző és Megelőzési Osztály rendőrei több tevékenységet is végeztek a diákok körében a drogfogyasztás megelőzésére egy székelyudvarhelyi oktatási egység általános és középiskolai diákjak között. A tevékenységek egy része kiemelt vendégnek örvendhetett Veress Zsolt Endre klinikai szakpszichológus személyében, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház Pszichiátriai Osztályáról, aki bemutatta a kábítószer-használattal összefüggő mentális fejlődési zavarok, de az alkoholfogyasztás agyi következményeit is.
Azzal a jogszabályi változással összefüggésben, amely szerint életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik azt, aki alkoholos vagy pszichoaktív szer hatása alatt, illetve jogosítvány nélkül gépjárművet vezet és a sértett halálát okozó közlekedési balesetet követ el, a diákok részt vettek a „Légy HŐS az életedben, ne ÁLDOZAT!” című műhelymunkán, amely alkalmával pozitív üzeneteket készítettek más fiataloknak, hogy a legtöbbet hozzák ki a serdülőkorból.
„A drogok egy pillanatra boldoggá tesznek, de egy életre tönkre tesznek; hagyd figyelmen kívül azt, ami első pillantásra menőnek tűnik, és gondolj a JÖVŐRE!”,
„Légy menő ALKOHOL nélkül!”,
„Az élet túl szép ahhoz, hogy a drogok tönkretegyék.”